Magyar jogi szemle, 1933 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 9. szám - Illetékesség haszonbérleti ügyben

307 szerződés, most tehát tisztázandó, hogy van-e a felek között olyan jogvi­szony, mely alkalmas arra, hogy a bérlő a Pp. 1. §. 2. b) pontja, illetve 11. §. alapján felléphessen? A kir. Kúria P. VI. 8015/1927. sz. határozatában kimondotta, hegy abban az esetben, ha a bérlő a haszonbérelt ingatlant elfoglalja és hasz­nálja, bár a haszonbérleti szerződés jóváhagyva nincs, ebboll jogviszony származik, amit a gyakorlat a haszonbérlet szabályai szerint bírál el. A kir. Kúriának ez a megállapítása csak a magánjogi viszony fennfor­gását állapítja meg, mely nem magyarázható akként, hogy ez egyszersmind perjogi viszonyt is megállapít. A Pp. 41. §. kivételes illetékességet állapít meg és mini ilyent kiterjesztő magyarázattal értelmezni nem Jehet. A Pp. I. §. 2. b) pontjához fűzött miniszteri indokolás szerint a ha­szonbérleti viszonyból származó perek még alkkor is a járáshiróság hatás­körébe tartoznak, ha a perben magának a bérleti, vagy haszonbérleti viszony­nak fennállása vitás, úgyszintén akkor is, ha a per kártérítésre irányul. A jelen esetre nem alkalmazható a fentidézett miniszteri indokolás értelme, mivel a felvetett kérdésnél nem tétetett vitássá az, hogy megköttetett-e a haszonbérleti szerződés? A haszonbérbeadó elismeri, hogy haszonbérleti szerződést kötöttek, azonban joghatályossá nem válhatott a jóváhagyás megtagadása folytán. Nem alkalmazható továbbá ezen esetre a miniszteri indokolás értelme azon részében sem, mely kimondja, hogy a haszonbérleti viszonyból fel­merült kárt a Pp. 1. §. 2. b) pontja alapján a járásbíróság előtt lehet érvé­nyesíteni, mert itt arról a kárról van szó, melyet a haszonbérbeadó, vag}r beleegyezésével 3-ik személy szándékosan, tehát tevőlegesen követett el. A felvett esetben azonban a haszonbérbeadó mindent elkövetett, ami neki kötelességében állott, így tehát nem róható fel terhére az, hogy a szerző­dés jóvá nem hagyatott. Ezek szerint a birtokot elhagyni kényszerült haszonbérlő nem léphet fel a Pp. 1. §. 2. b) pontja, illetve 41. §. alapján a haszonbérbeadóval szemben, de nem léphet fel a Pp. 37. §., sem a Pp. 29. §. alapján sem, hanem beruházásainak megtérítését csak az általános illetékességgel felru­házott bíróság előtt érvénvesítheti. SZEMLE. Angyal Pál ünneplése. Már tf. évi szeptemberi számunkban: megemlékeztünk arról, hogy főszerkesztőnk, Angyal Pál ez év­ben tölti be professzori működésének 35., munkás életének 60. esztendejét. Ezenkívül a sors kedvező szeszélye folytán erre az: évre esik egyetemi rektor maginifikussá való megválasztása. Ba­rátai és tisztelői e hármas alkalomból f. év október 7-én ban­kett keretében őszinte és meleg ünneplésben részesítették fő­szerkesztőnkét. A vacsorán tudományos életünk kiválóságainak egész sora jelent meg. Az ünnepi (beszédet vitéz Moór Gyula egye­temi tanár mondta, aki őszintén átérzett szavak kíséretében nyújtotta át az ünnepeltnek a jubileum alkalmából készített

Next

/
Oldalképek
Tartalom