Magyar jogi szemle, 1933 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 9. szám

294 V. Hogyan jutnak ilyen csekélyebb érdekű biztosításjogí kérdések a teljesülés elé, holott ott van az életbiztosítási díj elmulasztása jogkövetkezményének a kérdése, mely égetően fontos és amelynek teljesülési eldöntése kátyúból való kivezetésnek jelentőségével bírna? A Biosz panaszt tett, hogy a vidéki alsóbiróságok helytelen álláspontot foglalnak el ezekben a kérdésekben, a felsőbiróságoknak be nem hódolnak, — és az Igazságügyminiszter e panaszt áttette a Kúriára, a vitássá tett kérdéseknek teljesülési eldöntésére. Kár, hogy a Biosz a fenti fontos kérdést is nem teszi panasz tárgyává, vagy hogy a Miniszter úr külön Bioszbeli panasz nélkül is nem látja, hogy mily nagy szükség volna ennek a kérdésnek teljesülés elé vitelére — lásd a Jogászegyletben és a Magyar Jogi Szemlében e kérdés körül lefolyt nagy vitákát. — Talán az is elegendő volna, ha a Kúria elnöke az egyik ilyen per elbírálását a másik hiteljogi tanácsra bízná. ÜGYVÉDI PROBLÉMÁK AZ ÓKORBAN. Irta: dr. Személyi Kálmán. Szinte gyanúi keltő a jogtörténészeknek az a kedvelt felfogása, hogy a modern jogi gondolatokat és egyéb jelenkori jelenségeket a régi múltban fedezik fel. Azt a gyanút .kelti, hogy az illető kutatók modern szemmel vizsgálva a jogtörténeti adatokat, érdekességhajhászásból, vagy esetleg jóhiszeműen is, önkéntelenül átformálják a rendelkezésükre álló anyagot és eltérnek a tárgyilagosságtól. Talán igazságtalan volna ezt a gyanút 'általánosítani, egyes esetekben azonban van valami magja. S tudományos szempontból kétségkívül helytelen eljárás az érdekességtől várható feltűnésért föláldozni a szigorú tárgyilagosságot. Admeto Géza a Jogtudományi Közlöny folyó évi 21. számában egy ilyen, az ókorba vetített modern ügyvédi problémát fejteget s helyes kritika alá vonja az arra vonatkozó kiszínezett hivatkozást. E cikkben az ügyvédi hivatás kettéosztódásáról van szó, arról, hogy az ókori római alknál ia szónok és a jogi tanácsadó hivatása különvált s ennek megfelelően az ügyvédi tevékenységnek is kettős, egymástól elkülönített ágazata képződött, külön-külön ügyvédi karral. A cikkben idézett német tudós (Fr. Schulz) előadásában az angol és francia ügyvédi ibifurkációnak előlképét színezi ki a szónok s a jogi tanácsadó ókori szerepében. Helyesen mutat rá Admeto arra, hogy a római ügyvéd-szónokok nem voltak jogtudatlanok és hogy a jogi véleményeket adó jogtudósokat nem lehet igazi ügyvédeknek tekinteni. Ha nem állunk meg puszta felületes hasonlóságra alapított olyan párhuzamosságnál, mint a most említett Schulz-.féle, akikor .az ókorban az ügyvédi problémák egész sorozatát tanulmányozhatjuk azzal az első pillanatra meglepő eredménnyel, hogy az ügyvédi problémák már az ókorban is gyötörték az ügyvédeket, a közönséget és a törvényhozókat s hogy ezek a problémák és a megoldási kísérletek lé-