Magyar jogi szemle, 1933 (14. évfolyam, 1-10. szám)
1933 / 1. szám - Korlátolt elmeállapot és bűnözési hajlam
2 miféle lelki rendellenességet nem találtak a vádlott elmeállapotában, ez esetben a bíróság, ha a saját közvetlen észlelete alapján is erre a döntésre jutott, teljes megnyugvással fogja elutasítani a védőnek a korlátolt elmeállapot, a degeneráltság, az örökletes terheltség vagy a moral insanity' fennforgását vitató álláspontját. Épúgy könnyű a bíró helyzete, ha az elmeorvos szakértők egyértelemmel kifejezetten elmebetegnek nyilvánították a terheltet s annak elmegyógyintézeti elhelyezése iránt az illetékes eljárás megindítását kérték. Ily esetben a bűnvádi eljárás megszüntetése vagy a Btk. 76. §-a alapján a felmentés könnyen indokolható. A jogi viták tehát akkor és ott kezdődnek, amikor és ahol az elmeorvosi vélemények csakugyan eltérők, illetőleg nem határozottak s amikor a bíróság a saját észleletei alapján sem meri sem a tiszta épelméjűség, sem a valódi zavart elmeállapot fennforgását kimondani. Vagyis az elmeorvostan által csökkent szellemi érléküeknek, dcgeneráltaknak, gyengeelméjtíeknek, régebben moral insanitybcn szenvedőknek nevezett vádlottakra nézve, akiket jogászi műnyelven korlátozott beszámítási képességüeknek, helyesebben korlátolt elmeállajiotúaknak szoktunk nevezni, akiket a durva közbeszéd félbolondoknak, a falu bolondjának, eszelősöknek, agyalágyultaknak keresztelt el. Ezekre nézve a Btk. 76. §-ában foglalt beszámítást ikizáró ok jogászilag a legtöbb esetben meg nem állapítható, mert szellemi képességük, ha alacsonyabb színvonalú is, de egészben véve hasonlatos a velők azonos társadalmi és gazdasági helyzetben levőkéve!, így különösen ha rendes foglalkozásuk van s rendesen végzik napi teendőiket, semmi alapja nincs őket szellemi képességeik bizonyos fokú fogyatékossága miatt a büntetőjogi beszámítás alól kivenni. Nem kívánom ezúttal a kérdés psychiatriai és bűnügyi politikai oldalát kifejteni — az elsőhöz nincs is jogcímem, az utóbbi pedig jelenleg nincs napirenden — hanem tisztán a gyakorlati büntető igazságszolgáltatás szempontjából fontos, úgyszólván naponta előforduló két kérdéssel kívánok foglalkozni, t. i., hogy helyes-e az az uralkodó birói gyakorlati tétel, hogy az ilyen korlátolt elmeállapot enyhítő körülményül számítandó be a terhelt javára, illetőleg mindig annak számítandó-e be, és hogy lehet-e az ilyen állapotú egyénre nézve az állandó bűnözési hajlamot 'megállapítani s ennek alapján uz illetőt a szigorított dologházba beutalni? 1. Közismert tény, hogy a védők — hivatásukhoz és 'kötelességükhöz képest — minden oly esetben, amikor a terheltre nézve valami szellemi fogyatkozás vagy örökletes terheltség vagy degeneratiós állapot jelenségei látszanak megállapíthatónak, igyekeznek ezt a körülményt a terhelt javára érvényesíteni. Miután a bűnösség megállapítása a rendes (normális) testi és értelmi képességeket s az erkölcsi fejlettség fennforgását feltételezi, oly egyén, akinél a beszámítási képességnek ezek a (kellékei, illetőleg előfeltételei hiányoznak vagy legalább is hiányosak, a büntetőjogi beszámítás szempontjából különös elbírálásra tart igényt, mert az illető esetleg valóban határán áll