Magyar jogi szemle, 1931 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1931 / 1. szám - Dr. Szöllősy Oszkár: Magyar Börtönügy

36 jog is. Ennek egyik nem utolsó oka az a sajnálatos körülmény, hogy a büntetőjogi codifikáció terén még mindig nem értük utol az 1843-iki híres javaslatokat és a börtönügyi jogot még mindig nem tudtuk külön törvénybe összefoglalni, ezt a nagyfontosságú jogágat törvényhozásunk teljesen átengedi a rendeleti szabályozásnak. Büszkeséggel hivatkozhatunk ugyan két nagy munkára, melyek egyike: a Pulszky Ágost és Tauffer Emil alapvető szép munkája, melyek a börtönügy múltjáról és jelenéről (1867), főként a régibb börtönügyi kérdésekről, — a másika pedig, I. i. M>:gyery Istvánnak: A magyar börtönügy c. nagy kötete (1905), a magyar börtönügy újabb fejleményeiről számol be nagy gonddfJ és alapossággal. Sőt azóta is számos monográfia jeleni meg a börtónügy köréből magyar nyelven. De nem túlozunk talán, ha azt mondjuk, hogy a különben oly gazdag magyar büntetőjogi irodalomnak legmostobábban kezelt ága a büntetésvégrehajtási jog. Annál nagyobb örömmel kell üdvözölnünk Szőllősy Oszkárnak a napokban megjelent nagy művét, mely a magyar börtönügyet rendszeres feldolgozásban adja kezünkbe. Nemcsak folytatása és kiegészítése ez az említett két úttörő börtönügyi munkának, de sok tekintetben szintén úttörő, mely első sorban ugyan gyakorlati irányú, de mint tudományos munka is megállja a helyét. Szerző azt a célját, hogy a börtönügyi tudomány eddigi eredményeivel kapcsolatban a magyar börtönügy érvényben levő tételes jogszabályait megismertesse, tökéletesen elérte s munkája nemcsak a büntető Ítéletek végrehajtására hivatott kir. ügyészeknek és börtönügyi tisztviselőknek lesz nélkülözhetetlen kézikönyve, mint a tételes joganyag lelkiismeretes, pontos összefoglalása és szakszerű magyarázata, de ezen túlmenőleg kétségtelen nyeresége büntetőjogi, illetőleg büntetéstani irodalmunknak is. A munka tudományos alapvetését a Bevezetés címfeliratú első fejezet tartalmazza, melyben szerző a büntető igazságszolgáltatás, a börtönügy, a bűntettes, a büntetés a börtönügy története, a börtönrendszerek, a börtönügyi irodalom és a magyar börtönügyi jog forrásai felől mondja el a legszükségesebb tájékoztatásokat. Biztos, határozott vonásokkal rajzolja mindezen kérdésekben a büntetőjogi tudomány megállapításait, a lehető tömörséggel és kerülve gondosan minden elméleti vitatkozásokat. A tudományos vitakérdéseket inkább a jegyzetekben érinti, nem akarván túlterhelni s esetleg megzavarni olvasóit az ellentétes felfogások boncolásával. Elméleti megállapításai, amiket a bűntettesek osztályzására, a büntetés fogalmára, tartalmára és céljára vonatkozólag előad, nagyjában a Liszt-féle érdekvédelmi és célbüntetési elméletre támaszkodnak. Szerző ugyan az első két jegyzetében „ a legnagyobb viszonylagos szabadság elvéből kiinduló önálló elméletet" kíván felállítani, fejtegetései azonban arról győznek meg, hogy tételei eredetieknek éppen nem mondhatók, ami azonban könyvének érdeméből semmit nem von le. Kitűnik ez a bűntettesek, különben helyes és szabatos osztályozásánál tett megjegyzéseiből, így midőn a többszörös visszaesőkre átveszi Liszt tanítását, hogy ezeket javíthatalanoknak kell tekinte-