Magyar jogi szemle, 1930 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 7. szám - Az egyházjogi bűncselekmény

274 büntet az általános törvény, az előljáró partikuláris jogalkotó képessegénél fogva bünteti a partikuláris törvény. Lehetséges tehát, hogy valamelyik bűn a földkerekség egyik helyén nem deliktum, a másikeri az. Deliktummá teszi ugyanis a bűnt az előljáró figyelmeztetése, mely adott esetben az egyház társadalmi rendjének, nyugalmának megőrzése végett szükségesnek tartva bizonyos bűnök megfékezését a bűnhöz büntető szankciót fűz, és ezt az egyházi előljáró annál inkább megteheti, mert a törvényhozó és igazságszolgáltató halalom egy kézben összpontosul, és a 2222. kánon erre az elöljárókat általában felhatalmazza, különlegesen súlyos törvényszegés esetében előzetes intés nélkül is, általában azonban csak előzetes figyelmeztetés után.8 A nullúm crímen sine lege elv tehát az egyházjog terén is érvényesül. Vannak ugyan jogászok, akik éppen az idézett 2222-ik kánont úgy tekintik, mint jelentős kivételt az általános szabály alól, sőt vele az elvet áttörtnek tekintik.7 Azonban nem szükséges a mondott kánont így felfogni. Ellenkezőleg az általános szabály folyománya az. Tulajdonképen arról van itt szó, hogy az erkölcsi bűnből hogyan lesz deliktum? Nem a bűnt vonja az eiőljáró a fórum externum ítélőszéke elé, hanem az intés és a figyelmeztetés, valamint a büntetés kilátásba helyezésével megerősített, és mégis megsértett jogi rend ellen irányuló cselekedetet, amely ilyen körülmények között már nem csak bűn, hanem bűncselekmény jogi értelemben. Az egyháznak az idézett kánonra éppen katolicitása miatt ván szüksége. Az egész földön el van terjedve, következőleg megszámlálhatatlan követelménnyel áll szemben. Dogmatikusan szilárd és meghatározott szervezete pedig egyszerűen lehetetlenné teszi, hogy a törvényhozó, igazságszolgáltatási és közigazgatási ágak egymástól elválaszthatók lennének olyan értelemben, mint azt az államok életében látjuk. Éppen azért az egyház és az állam életműködésének összehasonlítása is csak per analógiám lehetséges. Az államnak korántsem kell annyi fajta emberre tekintettel lenni, mint az egyháznak, következőleg mindig a püspökök diskrecionális joga marad, hogy bizonyos, az egyház életére hic et nunc zavaró, káros és önmagukban is bűnös cselekedeteket büntetéssel ellátva deliktumokká minősítsenek. így lesz a törvény jellegével bíró praeceptum — rendelet — lex poenális, amelynek megsértése már nemcsak erkölcsi bűn, hanem deliktum és erre a kivételes esetre is áll tehát az általános szabály: „Poena eriminis ex tempore legis."8 Ilyen a püspök tetszése szerint büntető szankcióval összeköthető kánonok CIC-ban a 138-ik (a papok vadászásáról stb.i, 6 V. ö. Wernz: Jus decretalium VI. 19. 1. 7 Eichmann: Strafrecht des CIC. 28. 1. " C. 3. Causa :$2. qu. 4. Hohcnlohe: I. ra. 22. 1.