Magyar jogi szemle, 1930 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 5. szám - Dr. Tóth Lajos egyetemi tanár: magyar magánjog, dologi jog

188 jogviszonyt: a szolgalmi jogviszonyt és a zálogjógviszonyt ismeri el. Az utóbbi kettő megjelölésére a ..korlátolt dologi jogok"" kifejezés alkalmazását perhorrescál ja. Az elmondottaknak megfelelően a dologi jogviszony előképe: a birtokviszony is csak háromféle lehet. A dologi jogok körében tárgyaltatni szokott kél további jelenséget: az é] itményi jogot és a telki terhet átmenetiéknek tekinti, mihez képest ezeket könyvének végén, mintegy függelékben tárgyalja. Ezen a vázon belül a gazdag anyag előadási módjában a szerző ugyanazt az utat követi, amelyet müvének korábbi két kötetében kiépített. Maguk a tételes jogszabályok sokszor csak arra szolgálnak, hogy a jog alaptételeiből levont következtetések helyességét igazolják. Ennek különösen a jogtanuló szempontjából az az előnyös oldala van, hogy az olvasó szinte maga járja meg a törvényhozó útját és nemcsak adaptálja a törvényben vagy más jogforrásban megjelenő szabályt. A jogszabály szóhangzatának jelentőségét redukáló ez a módszer tette lehetővé a szerző számára, hogy a magánjogi törvénykönyv javaslatának szövegét — ott, ahol a fennálló joggal érdemben egyezik — jogszabályként idézze. Ahol viszont a fennálló jog és a javaslat közt eltérési észlelt, éppen ezeket az eltéréseket vette éles kritika bonckése alá. A magánjogi javaslat előkészítő anyagát a magyar magánjog tudományának ezt a gazdag tárházát a szerző a legteljesebb mértékben feldolgozza és az olvasót a részletesebb ismeretek elsajátítása végett elsősorban ezekre a munkálatokra utalja. Beható kritikával kisért alapos feldolgozását találjuk a műben a magyar magánjogi tudomány két nagy mestere: Zsögöd és Szászy-Schwartz főműveinek, de ezenfelül főként a fejezetek élén kimerítő utalás van egyéb müvek hosszú sorozatára is. Sűrű idézéssel és utalással értékesíti a szerző a niagánjog területén a korán eltávozott nagy elmének: vérszerinti és lelki testvérének, Tóth Károlynak maradandó becsű gondolatait. Sűrűn vette igénybe a szerző eben a kötetében is a korábbi köteteiben is alkalmazott azt az eljárást, amellyel az olvasót úgyszólván kényszeríti az elmélkedésre, a már olvasottak alapos' átgondolására. Erre a célra a jegyzetekben ügyesen elbelyezett kérdések szolgálnak, amelyekre — bár néha egészen nyilt problémákra utalnak — legtöbbnyire könnyen megtalálja a feleletet az, aki a korábbi részeket gondosan elolvasta, de amelyek mindig nehéz fejtöréssel büntetik azt, aki csak felületesen futotta át vagy nem fogta fel az előzményeket. A mű részletes ismertetése helyett a szerző rendkívül erős és mindig saját útjait járó egyéniségének jellemzése érdekében helyesebbnek tartom azoknak a részleteknek, illetőleg azoknak az elvi megállapításoknak a kiemelését, amelyek az olvasó ügyeimét — úgy vélem — legerősebben fogják megragadni. A birtoktan tekintetében vallott és már említett felfogása mellett ilyen annak a kifejtése, hogy az új alanyú birtokviszony — éppen úgy mint az új tárgyú birtokviszony — új birtokviszony. A birtokviszony mindig eredeti szerzés eredménye s ennek folytán származékos bir-