Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 1. szám - Magyarország Magánjogi Törvénykönyve javaslatának törvényes kötelmei

15 perjog' és a magánjog határán fekvőnek mutatkozik. Ez azonban nem gátolta a svájci kötelmi törvényt abban, hogy azt igenis szabályozza (53. cikk.). És legfeljebb azt indokolhatja, hogy a törvény az életbelépéssel kapcsolatban foglalkozzék vele. Szólani azonban valahol kell róla. Miként a tiltott cselekmény tényállásának tárgyi része nagyjából biztos ét. erős alapokon nyugszanak a tiltott cselekmény személyi feltételeinek szabályai is. Beszámithatóságot kizáró oknak tekinti az MMT.: a cselekvőképtelenséget, a siketnémaságot, a 18 éven aluli kort. A két utóbbi akkor, ha a tettesnek a felelősség felismeréséhez szükséges belátása bebizonyul, beszámithatónak veszi (1717. §.). De a cselekvőképtelen személy benne mai jogunkkal megegyezően tárgyi alapon a méltányosság szerint kártérítéssel tartozhatik a tiltott cselekmény fenn nem forgása esetében is. Nem találunk szabályt a T.-ben arra, hogy külön törvények a beszámithatóságot tőle eltérően is szabályozhatják. Ellenben kifejezésre jut benne a tiltott cselekmény elkövetésének egysége. De csak alanyi részében. Annyiban, hogy a többek által elkövetett tiltott cselekmény tekintetében kiemeli, hogy felbujtó és segéd-tettes számba megy (1722. §.). Nem szól ellenben semmit a tárgyi egységről, arról, hogy a magánjogi tiltott cselekménynek nincs önálló joghatással biró kísérlete és előkészületi cselekménye. 5. Hangsúlyozza a T., hogy többek a közösen elkövetett tiltott cselekményekből a sértettnek egyetemleg felelnek. Akkor is, ha nem állapitható meg, hogy a kar több személynek külön-külön elkövetett tiltott cselekményei közül melyikből, vagy az egyes cselekményekből mily arányban származott. Az 1722. §-ában a T. törvénybe iktatja a magyar kir. Kúriának ama gyakorlatát is, amely rendkivüli tömegizgalmak idején a tömegmozgalom hatása alatt elkövetett károk tekintetében e szabályt félreteszi akkor, ha az a felelősségre vont részes vétkességének figyelembe vétele mellett aránytalanul súlyos eredménnyel járna. Ilyenkor a T. a biróságot a felelősségnek méltányos mérséklésére jogosítja fel. A szóban forgó birói gyakorlat az irodalomban ellentmondásra talált. Pedig azt az eldöntés alá került esetek kirivó tényállásai tették szükségessé, mert pl. három napon át tartott állandó fosztogatás egész eredményéért felelőssé tenni azt a véletlenül vagyonos tettest, aki az első nap reggelén egy porcellán edényt, vagy egy pár csizmát vitt el, oly elbirálás volna, amely semmikép sem mondható megfelelőnek. Az ily károkkal szemben a külföld törvényei az államot, vagy a községet teszik felelőssé. Nálunk ily törvény nincs. Annak hiányát pedig csak az egyes részes rovására irni, gyakran kiáltó igazságtalanság volna. Kérdéses persze az, vájjon általános és a jövőre is mindenkor alkalmazandó elvként a törvénykönyvbe is iktatható-e az, amit a birói gyakorlatnak egykét konkrét tömegmozgalom tényleges viszonyainak figyelembevételével kivételesen megfelelőnek kellett tartania. Az intézkedés elvi törvénybeiktatása megfontolandó. Tumultschadengesetz nélkül azonban ez is szükségesnek látszik. 6. Vétkesnek, még pedig gondatlannak tekinti a T. azt, aki szeszes italok, vagy bódulatot keltő más szernek használatával fosztotta meg magát öntudatától, ha csak hibáján kivül nem jutott ebbe az állapotba. Szándékos a cselekmény akkor, ha az öntudattól való megfosztás azért történt, hogy a sértő a tiltott cselekményt ebben az állapotban elkövesse (3718. §.). A T. szabályát talán meg kellene toldani. Ha akként szólana, hogy „aki szeszes italnak vagy bódulatot keltő más szernek hasz-