Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 6. szám - Az idegen állami érdekek és a nemzetközi érdekek védelme a büntetőjogban

221 kétségtelen, hogy az emiitett sértetteknek közvetlenül az illetékes bírósághoz vagy vádhatósághoz intézett kivánata sem elegendő, mert a kívánatnak diplomáciai uton kell kifejezésre jutnia. A Bp. 4. <§-a szerint azonban az esetekben, amelyekben valamely bűncselekménynek üldözhetése a büntető törvények szerint kívánattól függ, az ennek előterjesztése nélkül indított eljárás a nyomozáson tul nem terjedhet. A Bp. 101. §. 2. pontja szerint a nyomozás megszüntetendő, ha az eljárás folytatásához szükséges . . . kivánat hiányzik. A Bp. 264. §-ának 4. pontja szerint a vádtanács elutasitja a vádiratot és az eljárást végzéssel megszünteti, hogy ha az eljárás folytatásához szükséges .... kivánat hiányzik. A fent idézett törvényes rendelkezések egyértelmüleg csak a kivánat hiányának esetéről intézkednek, de mit sem szólnak arról, hogy mi történjék akkor, ha a sértett kivánatát később visszavonta. Nézetem szerint abból a körülményből, hogy a Bp. a magáninditvánnyal kapcsolatban ugyanezekben a §-okban megemlékezik a magáninditványnak kellő időben eszközölt visszavonásával járó jogkövetkezményekről és ugyanakkor a kivánatot, illetőleg hasonló intézkedéseiét nem tesz, azt kell következtetnünk, hogy a kivánat visszavonása nem akadálya a bűnvádi eljárás továbbfolytatásának. A kivánat visszavonása ilyen körülmények között nálunk esetleg alkalmat adhat a közvádlónak a vád elejtésére, de a kivánat viszszavonásának, ami rendszerint diplomáciai uton történik, a bűnvádi eljárásra közvetlenül kiható jogkövetkezményei nincsenek. A német St. G. B. 103. és 104. §-ai szerint a kivánat visszavonható. A Bp. 2. §-ának 3-ik bekezdése értelmében a büntető törvények szerint csak kivánat alapján üldözhető bűncselekmény tekintetében a vád képviseletére kizárólag a kir. ügyészség jogosult. A cselekménynek kizárólagos közvádas jellege az 1914:XLI. t.-c. 12. §-ának esetében megfelel azoknak az alapelveknek, amelyeket a nemzetközi jog a területenkivüli személyek ellen elkövetett rágalmazás és becsületsértés tekintetében felállít. Ilyen esetekben ugyanis nemzetközi jogi sérelem forog fenn, amelynek orvoslására az az állam, amelynek a területén a sérelmezett cselekmény előfordult, ex offo van hivatva. Az 1914. évi XLI. t.-c. 12. §-ában nyújtott kiváltságokat kiegészíti az ugyanazon törvény 15. §-ában foglalt az a rendelkezés, mely szerint valódiság bizonyításának egyáltalában nincs helye, ha a 12. $-ban emiitett személy a sértett. Ennek a rendelkezésnek a fontosságát nem hangsúlyozhatjuk elég nyomatékosan. A külföldi államfők és az idegen államok diplomáciai képviselőinek büntetőjogi védelme nemcsak becsületvédő rendelkezéskben nyilvánulhat meg, hanem az élet, testi épség, vagyon vagy más erkölcsi és jogi javak ellen irányuló legkülönfélébb támadások elhárításában is. Ilyen körülmények között hibás volna a 12. §-ban foglaltakat ugy állítani be, mint a külföldi uralkodók és államfők és a követek sérthetetlenségének védelmét szabályozó egyetlen tételes rendelkezést. Azonban nem szabad elfelejtenünk azt, hogy sajátos jellegüknél fogva éppen a rágalmazási és becsületsértési perek azok, amelyeknél az idegen államoknak a nemzetközi jog értelmében kijáró megbecsülésre (Le droit de l'estime)^ különös tekintettel kell lennünk. A rágalmazási és becsületsértési perekben rendszerint helye van a valódiság bizonyításának. A 12. § -esetében ez esetleg olyan bizonyítás felvételhez vezetne, mely a bünperben érdekelt állam becsületét és nemzetközi jogait még súlyosabban sértené, mint maga az elkövetett bűncselekmény. Ezt az eshetőséget óhajtja a 15-ik §-nak nemzetközi jogi szempontból mintaszerű rendelkezése feltétlenül kizárni. A követ vagy diplomáciai ügyvivő ellen elkövetett verbális vagy reális injuria esetében a /