Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 5. szám - A Magyar Jogászegylet Gazdaságjogi Intézetének megalakulása

197 hatóság) működését is igénybeveszi, ezeknek költségeihez is hozzájárulni köteles. Ezek a tulajdonképeni illetékek. Ez az elmélet ellentétben van ugyan az u. n. általános adóelmélettel, mely az adózásban tisztán közjogon alapuló kötelezettséget lát s mely különösen a német adórendszerben tételes törvényben is kifejezésre jut, de a kifejtett elmélet leginkább megfelel a eivilis, tehát az általános jogfelfogásnak és segitségével könnyebben találhatók meg az adóztatásnak a közgazdasággal való kapcsolatai, hathatósan megindokolható és a köztudatba inkább átvihető az adómorál érzése s végül a határvonal élesen megvonható a közszolgáltatások egyes fajai között. A mi illetékrendszerünkben a már vázolt fejlődés folytán a forgalmi adó jellegű és tiszta illetékek vegyesen, közös szabályok alá foglalva találhatók. Innen van az, hogy ezen a jogterületen oly nehéz az eligazodás. Ezért vált szükségessé az illetékjog reformja, amely olyképen nyer és részben már nyert is megoldást, hogy az együvé tartozó illetékfajtákat a nagy egészből lefejtik és külön szabályozzák. így történt már 1914-ben a törvénykezési illetékek, 1918-ban, majd 1920-ban pedig a vagyonátruházási illetékek külön szabályozása. Most folyik az okirati és közigazgatási illetékek kódexeinek elkészitése, hogy azután mind a négy illetékfajta külön-külön, de kódexszerűen az u. n. hivatalos összeállításokban nyerjen szabályozást. Valamennyi illetéknek közös sajátsága, hogy mindegyik az általános jogban (magánjog, perjog, közigazgatási jog stb.) leli gyökerét, szorosan ahhoz kapcsolódik. Ezért általános jogismeret nélkül az illetékjogot sem lehet megismerni, még kevésbbé azzal tudományos vagy gyakorlati alapon foglalkozni. Ez a tétel számos, az ügyvédséget különösen érdeklő példával nyert az előadás végén megvilágítást. IRODALOM. A. közrendi klauzula és nemzetközi magánjogi joggyakorlatunk. Irta: Dr. Vali Ferenc. Dunántúl egyetem nyomdája, Pécsett, 1928. Fenti cim alatt jelent meg dr. Szladits Károly egy. ny. tanár szerkesztésében a budapesti egyetem magánjogi szemináriuma kiadványainak I. száma. A szerző, miután a nemzetközi magánjog sokszor félreismert fogalmai, valamint az idevonatkozó ismert elméletek egyes csoportjait ismertette, rátér az értekezés tulajdonképeni tárgyának, a magánjog közrendi klauzulájának meghatározására és azt qualitativ szempontból igy határozza meg: „A közrendi klauzula kivétel a nemzetközi magánjog általános ütközési szabályai alól. Szembehelyezkedés az egyébként érvényre jutó külföldi jog konkrét alkalmazásával. Minden internacionális jogalkalmazási szabály csak fentartással érvényesülhet, minden külföldi jog alapulvétele csak addig lehetséges, mig ebbe a klauzulába nem ütközik. Mert akkor már nem az ütközési szabály, amennyiben az a konkrét jogeset keretében a külföldi jog alkalmazását irná elő, hanem a közrendi klauzula parancsa értelmében mintegy spontán megnyilatkozással a lex tori lép a mellőzött idegen jog helyébe." A továbbiakban szerző jellemzően utal arra, hogy a közrendi klauzulának más és más a terjedelme a különböző elméletek keretében, aztán foglalkozik a tételes törvényhozások által • létesitett közrendi klauzulameghatározásokkal. Nyilvánvaló, hogy a tételes törvényhozásnak más szerepe itt nincs, mint a klauzulának keretmeghatározást adni, melynek betöltésére egyedül a mindenkori birói jogismerés hivatott. A közrendi klauzula alkalmazási eseteinek felosztásánál szerző követi a már Zittelmann könyvéből jól ismert hármas felosztást, t. i. 1., a belföldi jogszabály kényszerítő volta, 2., a különbeni alkalmazást igénylő külföldi jogszabály elvetendő volta, 3., az u. n. nemzetközi közrendbe való ütközés.