Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 5. szám - A teljesített család- és örökjogi tartozások átértékeléséről

172 Kérdés már most. vájjon joggal hivatkozhatik-e mindezzel szemben az átértékelést ellenző adós a következőkre: a) a többször hivatkozott szakasz 3. bekezdésének fenti értelmezése az egyezségekre vonatkozóan ellenkezik a törvény 11. §-ával; b) ez a harmadik bekezdés kifejezetten nem rendeli el, hogy az egyesség (itélet) előtti koronaértékcsökkenés figyelembeveendő, végül c) az „egytsségben vagy birói Ítéletben megállapított tartozás" átértékelését mondja ki, ami nem lehet más, mint az azokban megállapított készpénzösszeg, nyilvánvaló tehát, hogy ezt a készpénzösszeget csak további romlása esetén lehet átértékelni. Feleletünk a fenti a)—c) ellenvetésre a következő: a) A törvény 11. §-a kimondja ugyan, hogy ha a felek a pénz értékváltozásának következményeit megállapodással rendezték, ugy ez a megállapodás irányadó, ámde ugyanez a szakasz kimondja azt is, hogy ez a szabály csak akkor irányadó, ha a törvény mást nem rendel. Már pedig a 15. harmadik bekezdése éppen ilyen más irányú rendelkezés, melyet aligha vitathat valaki (1. Nizsalovszky kommentárját, az igazsagügyminiszternek képviselőházi felszólalását a szakasz tárgyalásakor a képviselőházben stb.); b) törvény tényleg nem mondja ki, hogy az itélet (egyesség) előtti, utáni, vagy mindkét koronaromlás ellen kíván védelmet nyújtani. De azt sem mondja ki, hogy ennek a koronaromlásnak az itélet (egyesség) utáninak kell lenni. Már pedig ubi lex non distinguit nec distinguere". Különben is a képviselőház bizottsági szövege nem is 192S, hanem 1924 július 1-ét szabta meg záró határnapul, amely, ha megmaradt volna, ugy számos oly itélet (egyesség) esett volna bele ebbe a kategóriába (1924 április—június), amelyek már a leromlott, de stabil magyar korona idején hozattak (köttettek), amelyeknél tehát az utólagos romlás ki is lett volna zárva. S e határidő egy évvel való visszatolása, mint fentebb láttuk, egyetlen okból történt s más okból nem is történhetett s ez az, hogy a valorizációs gondolat 1923. év derekán már átment a köztudatba. A törvényhozás alapgondolata tehát az volt, hogy az 1923 július 1. napja előtt sem a biróságok, sem az egyezkedő felek nem vették figyelembe az addig beállt koronaromlást, vagy azt igen csekély mértékben tették. Nem vette ezt figyelembe ekkor még a legfelsőbb bíróságunk sem s éppen ezért kell módot adni arra, hogy a figyelmen kívül maradt pénzromlás következményei legalább a legkiáltóbb esetekben orvosolhatók legyenek. A köztudatbamenetel tényének semmi köze nincs ahhoz a másik tényhez, hogy a korona tovább esett még vagy % évig s ha a törvényhozás azt akarta volna, minden józan ész és méltányosság ellenére elrendeli, hogy csak az itélet (egyesség) utáni romlás ellen akar remédiumot adni, azt expressis verbis ki kellett mondania. De különben is az 1923 július 1-ei értékkel szemben a korona értéke már csak — nem egészen — az Vi-ére csökkent. El lehet-e csak képzelni is, hogy aranyértékü hagyatéki vagyonok felosztásánál előállott nagy aránytalanságokat a törvényhozás orvosoltnak vélt volna azzal, hogy pl. a 100.000 a. k. helyett az egyik félnek jutott 8 P-t 32 P-re engedte volna felemelni és ennyire is csak akkor, ha a fizetésre kötelezett még az egyezségben elvállalt kötelezettségének is csak késlekedve (legalább is % év után) tett eleget*? c) Maradna tehát az utolsó ellenvetés: vájjon a 15. §. 3. bekezdése azt, hogy csak az itélet (egyezség) kelte utáni koronaromlás vehető figyelembe, nem mondta-e ki a fentebb c) alatt említett azzal a rendelkezésével, hogy „az egyességben, vagy birói ítéletben megállapított tartozás" értékelendő át? Nem! A „tartozás" kifejezés u. i. lényegesen más, mint az ugyanazon bekezdés két helyén is emiitett „készpénzösszeg" s ezzel a megkülönbözte-