Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 5. szám - A teljesített család- és örökjogi tartozások átértékeléséről

170 sabb álláspont kerekedett felül, azonban a plénumban ismét egymással diametrális ellentétben álló vélemények harcoltak egymással s igy a létrejött szöveget nem is lehet másnak tekinteni, mint egy nem kedvező atmoszférában létrejött szükségkompromisszum eredményének. Ez az oka azután annak, hogy a család- és örökjogi követelések átértékelésére vonatkozó 15. szövege nem nagyon szerencsés, s nem egy szempontból szorul jogászi értelmezésre, sőt kiegészítésre. Különösen a teljesités elfogadásának kérdése az, amelyet minden vonatkozásban csak a jogászság jelzett segitő közreműködésével lehet megoldani. Az első kérdés, ami itt felmerülhet és fel is merült már, az, vájjon mily feltételek mellett követelhet átértékelést a hitelező akkor, ha a teljesitést ezeknél a követeléseknél jogfentartás nélkül már elfogadta1? A kir. Kúriának egy régebbi döntése hozta e kérdést szőnyegre, amely kimondta, hogy ha a teljesités elfogadása nem 1919 január l-e és 1923 július l-e közti időben történt, ugy jogfentartó nyilatkozatot igazolni kell a család- és örökjogi tartozások átértékelésénél is. Ez a döntés elég izgalmat okozott a magyar törvénykezés terén s általános volt a vélemény, hogy helytelen. Különösen a jogirodalom terén voltak ez álláspontnak határozott ellenzői, hangsúlyozván a tételt, hogy a családjogi és örökjogi tartozások természetével s a törvénynek azzal a rendelkezésével, hogy ezek átértékelésénél a kölcsönös kiegyenlítés és méltányosság lehetőleg teljes mértékben érvényesüljön, ez az álláspont össze nem egyeztethető. (Lásd Schuster Rudolf cikkét a Magyar Törvénykezés II. évfolyam 25., dr. Tihanyi Lajos cikkét a Jogtudományi Közlöny 1928. 20. számában.) A vitát maga a kir. Kur,ia döntötte el 1929 január hó 16-án I. 9568/1927. szám alatt hozott ujabb határozatával, mely egy másik konkrét ügy kapcsán kimondta, hogy ez ügyekben a jogfentartó nyilatkozat az átértékelésnek nem előfeltétele, hanem csak az, hogy az egyik érdekeltnek jutott készpénzösszeg teljesítéskori értéke a koronaérték csökkenése folytán aránytalanul csekélyebb legyen, mint a másik félnél maradt vagyontárgy értéke. Ez az általános megnyugvást keltett döntés tehát éles határt vont a család- és örökjogi, valamint egyéb követelések átértékelése közt, kimondván, hogy az előbbi követeléseknél a 14. §-ban előirt különleges feltételek egyikét sem kell igazolni, miután valamennyiöket pótolja a teljesítésnek a 15. §. 3-ik bekezdésében körülirt aránytalansága, ami azt jelenti, hogy a jogfenntartást, tönkremenést stb. a hitelező bizonyitani nem köteles. És valóban, ha a 15. §. egész szövegét alaposan átgondoljuk, más megállapításra nem juthatunk. De ezen tulmenőleg egy negativ megállapítást is lehet, sőt kell tennünk s ez cikkem tulajdonképeni tárgya: a törvény szövegezési fogyatékossága. Ez a fogyatékosság abban áll, hogy a §. az imént előadott általános szabályt nem bocsátja előre, hanem azt magától értetődőnek tartva, csak az általános szabály egy különös alkalmazási esetéről tesz emlitést. Ez az eset az, ha a család- vagy örökjogi tartozás teljesítését egy arra vonatkozó Ítélet vagy egyezség előzte meg. Ily követelések átértékelésére nézve a törvény ugyanis azt a különös további feltételt köti ki, hogy az emiitett Ítéletnek (egyezségnek) 1923. évi július hó l-e előtt keltnek kell lennie. Ez az álláspont annyira logikus és tiszta, hogy első pillanatra nem is látszik tüzetesebb megvilágításra szorulni. És mégis, az, aki nem halad végig fenti módon a törvény ismertetett rendelkezéseinek komplexumán és a 15. §. 3-ik bekezdését a vele kapcsolatos szövegből kiragadva, egyedül olvassa el, könnyen megtévedhet. Ez a tévedés pedig további súlyos és téves