Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 5. szám - A teljesített család- és örökjogi tartozások átértékeléséről

169 A teljesített család- és örökjogi tartozások átértékeléséről. Irta: Dr. Őrffy Imre országgyűlési képviselő. A magyar valorizációs törvény megalkotása alkalmával felmerült kérdések közül a legnagyobb vitát az okozta, vájjon a leromlott koronában történt teljesités elfogadása, mely esetekben ne zárja ki az átértékelést! Vagyis, hogy milyen esetekben lehessen a pénzromlással okozati összefüggésben lényeges anyagi hátrányt szenvedett felek veszteségét az ugyanazon ok folytán anyagi előnyhöz jutott felekkel olyankor is megtéríttetni, amikor már az általános jogelvek szerint a felek közötti kötelem már megszűnt, amikor tehát tulajdonképen nincs mód a méltánytalan helyzeten még fennálló pénztartozás összegének felemelése utján segíteni, hanem tulajdonképen a törvény is csak uj kötelmet kreálhat. Különösen a jogfentartás nélkül elfogadott fizetés kérdése körül dult a harc. Köztudomású, hogy ebben a kérdésben a Képviselőház a bizottsági javaslat rendelkezését megszigorította, aminek oka abban keresendő, hogy a kormány támogató pártok nem jogász tagjainak többsége leszavazta a jogászokat, fontosabb nak tartván „quieta non movere" elvét az anyagi igazságnál. A törvény ekként megalkotott 14. §-a a közforgalmi ügyekre nézve kimondta, hogy ha a hitelező a romlott belértékü koronában való teljesítést jogfentartó nyilatkozat nélkül fogadta el, ugy az átértékelést utólag csak a törvény életbe léptétől számított 3 hónapon belül és csak az esetben kérheti, ha: a) az elfogadás időpontja 1919 január l-e és 1923 július l-e közé esett, b) az elfogadás folytán tönkrement, c) az adós pedig indokolatlan előnyhöz jutott. Első pillanatra is szembeötlő, hogy a feltételek e kumulatív megszabása — különösen a tönkremenés igazolása — rendkívül szigorú és csak a kir. Kúria bölcsességét dicséri az a gyakorlat, mely a „tönkremenetelt" liberálisan magyarázza. Mi azonban ezúttal nem a közforgalmi ügyeknél elfogadott teljesités jogi következményeihez kívánunk reflexiókat fűzni, hanem a család- és örökjogi pénztartozások körében előfordult teljesítésekéhez. A törvény 15. §-a szól ezeknek a pénztartozásoknak átértékeléséről és amikor megállapítjuk, hogy az nem tartalmazza a 14. §. fenthivatkozott hármas feltételét, fel kell vetnünk a kérdést, vájjon az a §. a teljesítéssel kapcsolatos átértékelés tárgyában törvényszerkesztési szempontból kielégítő rendelkezéseket tartalmaz-e? Ez a kérdés egyáltalán nem elméleti természetű, mivel annak eldőltétől függ a már megindult család- és örök jogi valorizációs perek egy jó részének a sorsa. A felvetett kérdésre adott felelet egyébként véleményem szerint alig lehet igenleges, amit alábbiakban próbálok igazolni. Mielőtt ezt megtenném, a jogász törvényhozók mentségére elő kell adnom, hogy a 14. és 15. ^§-ok körüli vita nemcsak elég heves, de az akkor még érvényben volt régi házszabályok folytán meglehetősen ötletszerű s előkészítetlen volt. Hiszen a miniszteri javaslat a fentartás nélkül elfogadott fizetés esetében-a baleseti járadékok megváltásának egészen speciális esetén kívül — egyáltalán nem kívánt az átértékelésre teret engedni. A Képviselőház bizottságában lényegesen liberáli-