Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 5. szám - A köteles rész és ági vagyon sérelme joggyakorlatunkban

168 ban fordulnak elő, a c) pont alattiak pedig legtöbbnyire olyanok, amelyeket a végrendelet érvénytelenítése iránt az ági öröklés eltörlése esetén a törvényes örökös is megindítana (ha nem is ő volna esetleg az ági örökös). Ezeket a pereket leszámítva, az a) pontban emiitett perek száma bizony nem oly nagy, hogy azok megszüntetése céljából öröklési jogunk rendszerének a felforgatása vagy gyökeres módosítása indokolt volna. Másrészt — úgyszólván — teljes bizonyossággal lehet arra következtetni, hogy a nép jogi meggyőződésével ellenkező törvény alkotása esetén lényegesen nem csökkenne a perek száma, mert gyakoribbak lennének a halálesetre szóló intézkedések az oldalági rokonok javára, amelyeket a szerzeményi és a törvényes örökösök perrel igyekeznének érvényteleníteni. Nem lehet tehát az ági öröklés megszorítása által a perlekedési hajlamot csökkenteni s még kevésbbé lehet ezáltal a bíróságok munkaterhét apasztani. Az ági öröklés rendje a nép, különösen a földmivelő lakosság igen széles rétegénél a földhöz való ragaszkodással, a föld szeretetével áll kapcsolatban, amely érzés nagy nemzetfentartó erőt rejt magában s amely annál erősebb, minél nehezebb a földet megszerezni s kivált az elvesztett földet visszaszerezni. Ez az oka, hogy a szükségörökösök rendkívüli sérelmet látnak a köteiesrész készpénzbeli kielégítésében s nem csoda, ha a végsőig perelnek — szerintük igazságtalanul szenvedett — veszteségeik kárpótlásáért. A perlekedési hajlamot tehát más utakon kell csökkenteni, a bíróság tehermentesítése pedig az eljárás egyszerűsítése által érhető el. Nézetem szerint, mihelyt a járásbirósági s ezzel kapcsolatban a felülvizsgálati értékhatár oly magasra emeltetik, mint aminő a pénz vásárlóerejéhez, illetve a vagyontárgyak értékéhez viszonyítva a békében volt, a kir. Kúria munkatérbe minden szakban s igy az örökösödési perekben is le fog apadni. Ami végül azt az esetleges ellenvetést illeti, hogy az 567. (P. I. 235/22.) számú elvi határozattal eldöntött eset csak szórványosan fordul elő s a gyakorlatban nem lesz különösebb kihatása: azt kell kiemelnem, hogy ezt a határozatot azért kell szigorú bírálat alá vonni, mert ellenkezik a,z ági öröklés természetével és alapelvével, mely a törzsközösségre van fektetve s az én igen szerény nézetem szerint, nem állja ki a bírálatot a nemzeti irányhoz való alkalmazkodás szempontjából sem. Ezért ezt az ujabb gyakorlatot, mely a Polgári Törvénykönyv régebbi Tervezetében foglalt, de már elejtett irányzatnak felel meg, meg kellene változtatni s az előbbi joggyakorlatot, amelyet a legújabb Tervezet, illetve most már az országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslat ís helyesnek talált és alapul vett. helyreállítani, még pedig, ha a szükség ugy kívánja, teljesülési döntvény hozatala utján. Remélem, hogy ez, ha arra lehetőség nyílik, a kir. Kúria jelenlegi uj elnökének bölcs irányítása mellett meg is fog történni; kívánatos volna ez azért is, mert ahhoz, hogy szakítsunk jogfejlődésünk hagyományos irányával s idegen irányt honosítsunk meg vagy akár ahhoz, hogy élő jogunkat idegen szellemben magyarázva, átformáljuk: nem eléggé megnyugtató egy tanácsnak az állásfoglalása, sőt az egyik jogegységi tanácsé sem (kivált, ha nem ismerjük azokat az indokokat, amelyek ily állásfoglalásra késztették), hanem megnyugtató most már csak az lehetne, ha legfelsőbb bíróságunk teljesülése venné — minden oldalról megvitatva — felülvizsgálat alá ezt a kérdést. Ha ez nem történhetnék meg, abban az esetben — sajnos —már csak a törvényhozás állithatná helyre élő jogunk épségét i' ' !