Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 5. szám - A köteles rész és ági vagyon sérelme joggyakorlatunkban

167 meg' az agi örökség eltörlését vagy lehető megszorítását. Ideyonatkozólag fel szokták hozni további indokul a vagyoneredet bizonyításának a nehézségét, valamint azt is, hogy az ági öröklési rendszer az ingatlanok elaprózására (pulverisatio) vezet. De mivel a vagyoneredet bizonyításának nehézsége a tejekkönyvi intézmény behozatala óta eltelt több évtized folyamán, — annálfogva, hogy az ági vagyon rendszerint ingatlanokból áll, amelyek tulajdoni változásairól a telekkönyvi betét hü képet szokott nyújtani, — fokozatosan csökken és ma már alig nagyobb, mint más perekben; továbbá, mivel az úgynevezett pulverisátiónak jelentőséget tulajdonítani e tekintetben alig lehet, mert hisz a birtok elaprózása nem az ági öröklésre, hanem legfellebb a szabad öröklésre és főkép arra vezethető vissza, hogy a birtokminimum meghatározva nincs, sőt mindmáig a parcellaminimum tekintetében sem alkottatott általános és kötelező szabály: ehelyütt csupán azzal a kérdéssel kell részletesebben foglalkoznom, vájjon az ági öröklés megszorítása mennyiben csökkentené a perek számát és a bíróság munkaterhét? Ennek megállapítása céljából elsősorban a statisztikai adatokat kell figyelembe vennünk, mielőtt azonban a rendelkezésre álló ilyen adatok ismertetésére térnénk át oly célból, hogy a szükséges következtetéseket levonhassuk, megkülönböztetést kell tennünk az ági örökösök által folytatott perek között azok minősége szerint, mert máskép nem tisztázhatjuk, hogy melyek azok a perek, amelyek meg sem lennének indíthatók akkor, ha az ági öröklés eltöröltetnék és mely perek azok, amelyeknek a tárgya az ági öröklés helyett más örökös részéről ugyancsak per utján lenne igényelhető. Meg kell tehát különböztetnünk: a) azokat a pereket, amelyeket az ági örökösök a leszármazók és végintézkedés nélkül elhalt örökhagyó hitvestársa ellen indíthatnak; b) azokat, amelyek a leszármazó, végintézkedés és hitvestárs hátrahagyása nélkül elhalt örökhagyó törvényes örökösei ellen s végül c) amelyek végrendelet (vagy ajándékozás) érvénytelenítése s illetve ezzel kapcsolatban ági öröklési igényük érvényesítése iránt indíthatók. Habár részletes és így teljesen pontos statisztikai adatok az örökösödési perekről nem állanak rendelkezésünkre, mégis a debreceni kir. ítélőtábla elnökségénél gyűjtött adatok alapján, arányos számítással, megközelítő pontossággal meg lehet állapítani azok számát és a fentiek szerinti tagozódását. A kir. törvényszékek előtt az egész országban mintegy 1000, legfellebb 1200 örökösödési kereset adatik be évente, melyek közül alig 10%-nak a tárgya ági vagyon. A kir. táblákhoz — a csekély számú felülvizsgálattól eltekintve — fellebbezés folytán évente mintegy 400—450 örökösödési per érkezik fel, amelyeknek mintegy 17—18%-át indítják ági örökösök és pedig 8—9%-át a hitvestárs, 1^1%-át a törvényes örökös, ugyanennyit a megajándékozott és mintegy 6%-át a végrendeleti örökös ellen. A kir. Kúriáról nincs pontos adatom, de mivel az örökösödési perekkel az I. polgári tanács foglalkozik, melynek kiosztása 1928-ban 465 per és egyéb ügyvolt, megállapíthatónak mutatkozik, hogy a kir. Kúria évente mintegy 350—400 örökösödési pert intéz el s ezek minőségi aránya kétségkívül akként oszlik meg, mint a kir. ítélőtáblán, ahonnan a perek felérkeznek. Ezekből az adatokból látható, hogy az ági öröklés iránti perek száma nemcsak a más szakbeli perek számához, de az örökösödési perek összes számához viszonyítva is nem valami jelentékeny; továbbá, hogy a fenneb b) pont alatt érintett perek ritkáb-