Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 4. szám - Concha Győző

154 Ugyancsak itt tárgyalja a bevezetés az idény- vagy kisegítő munkás, az ideiglenes alkalmazott, a gyakornok és napszámos kérdését. A munkabér kérdésénél foglalkozik szerző azzal ;i kérdéssel, vájjon minő szerződéssel állunk szemben akkor, midőn a munkavállalót megillető ellenérték nem készpénzben, hanem pl. a várandó termés bizonyos hányadrészében lett megállapítva, líámutat arra, hogy a mezőgazdasági munkásokról szóló 1898:11. t.-e. ezt a szerződést szolgálati szerződésnek íninősiti (1. az id. törv. 10. és 135. §-ait). Felveti a kérdést, vájjon nem-e társasági szerződés' Hozzátehettc volna, hogy e szerződés körüli zavar teljes legyen, azt, hogy a Mtj. 1533. §-a haszonbéri szerződésnek minősiti és igy ellentétbe helyezkedik az id. törvény rendelkezéseivel. (Közbevetően megjegyzem, hogy az osztr. ptkv. 1103. v. értelmében ilyen szerződés társasági szerződés, ahol azonban érdekes az, hogy az osztr. polg. prdts. szempontjából haszonbéri szerződés elbírálása alá esik.) Szerző szerint abban az esetben, ha az alkalmazott jövedelme bizonytalan ugyan, de állandó, szolgálati szerződés forog fenn. Ebben a disztingválásban van helyes mozzanat is, de az ily szerződésnek szolgálatinak való minősitése talán nem aggálytalan. Ennek az igen vitás kérdésnek részletesebb megbeszélése azonban jóval meghaladná jelen soraim keretét. Az éttermi és kávéházi alkalmazottakat szerző helyesen iparossegédeknek minősiti. Ezt követi a remuneráció jogi természetének és jelentőségének, továbbá a tanone-szerződés, kollektív szerződésnek igen találó megbeszélése. A szolgálati szabályzatra, mint a szolgálati szerződés kiegészitő részére, nemkülönben a fegyelmi jog gyakorlására vonatkozó fejtegetések igen figyelemre méltók, különösen annak fejtegetése, vájjon mikép áll a dolog akkor, ba a munkaadó a szolgálati szabályzat félretételével az alkalmazottat jogtalanul elbocsátja? ahol helyesen fejezi ki aggályait szemben azzal a birói gyakorlattal, hogy az ily elbocsátás is megszünteti a szolgálati viszonyt és a munkaadót csak kártérítés terheli. Itt tár., g'yalja szerző behatóan és helyes alapokon a határozott és határozallan időre kötött szolgálati szerződés fogalmái és a megkülönböztetés nagy jelentőségét. Ahol azonban talán nem egészen aggálytalan az a kijelentés, hogy „a felmondási időre járó illetményekben bizonyos kártérítés is rejlik" (23. old.); e kijelentés indokolására felhozott érv talán nem igen meggyőző. Nincs semmi szükség arra, hogy oda még kártérítést is beleinterpretál junk. Ezután következik a felmondás idejének, esetének, módjának stb. megbeszélése és helyesen mutat rá arra, hogy a felmondás helyt foghat a törvényben felsorolt eseteken kivul is magán jogunknak bizonyos szabályai alapján. A bevezetés foglalkozik végül az ipartörvény, keresk. törvény és az 1910/920. M. E. sz. rendeletnek egymáshoz való viszonyával és egymásba való beilleszkedésével. Ezt. követi az ipari és kereskedelmi alkalmazottaknak négy osztályba való sorozása: 1. kereskedősegédek, 2. ipari vállalatok tisztviselői, 3. iparossegédek és 4. gyári munkások. E négy kategóriával szerző egyenként behatóan, egyiket a másiktól megkülönböztetve, igen találóan foglalkozik. Helyszűke miatt, sajnos, a munka bevezető részével, amely igen éri ékes szaktanulmány, ez alkalommal bővebben nem foglalkozhatom. Ezt a bevezetést (amely a 42. oldalig terjed) követi a munkának különös része ,amely az ide tartozó anyagot nyolc fejezetben tárgyalja és a 355. oldalig terjed. Ebből már külsőleg is látható, hogy ez az anyag mily részletes és beható feldolgozásban részesült. De erről még jobban győzi meg az olvasót a könyv akkor, ha annak tartalmával foglalkozik. A módszer, amelyet szerzők követtek, igen helyes, ez a munkát könnyen áttekinthetővé teszi; ez a módszer a következő: A fejezet, illetve alfejezet élén áll a megtárgyalandó jogszabály szószerinti szövege, erre következik