Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 4. szám - Concha Győző

150 tabb és öntudatosabb, mint a tóté . . ., de még embryonális, passzív jellegű . . .," „a románságnak legalább még egy félszázadig kell társadalmilag dolgoznia, bogy a tótságot vagy éppen a magyar és német fajt elérje s egyénisége ezeknek színvonaláig emelkedjék. . ." „A magyar faj beolvasztása, alárendelése nem sikerült a hatalmas német fajnak, arra tehát még kevésbbé tarthatná alkalmasnak Európa a románt, még akkor is, ha ma szétszórt elemei, elszakítva Magyarországtól, annak délkeleti részeit, Ausztriától Bukovinát, Oroszországtól Beszarábiát, európai erővel egyesittetnének, mert a román így sem haladná meg számra nézve sem jelentékenyebben a magyart, egészen számításon kívül hagyva a lelkierők különbségét (551. 1.). De a látnoki rémkép mellett, amit a trianoni békeparancs ime sejtelmünk ellenére megcsinált, ott olvasható a biztató, megdönthetetlen tétel is: „a magyar fölénye nemcsak az európai emberiség, de a hegemóniája alatt álló népek érdeke is! Mily ragyogó példája annak, hogy a nemzet és a faj őszinte szeretete összefér a legkomolyabb tudományos fejtegetésekkel, sőt éppen a tudomány kötelessége rámutatni ennek a legmagasabb rendű kötelességnek nemzetfenntartó politikai jelentőségére. Még csak egy pár szót a kötetben megjelent birálat okról. Nyolc birálat van a kötetben. Mindenik egy-egy tudományos értekezés az illető könyvben felvetett problémákról s mindenik oly bőségesen és alaposan kifejtve, hogy a birálat maga rendszerint világosabban oldja meg a problémát vagy ahol dicsér is, ott is előreviszi a kérdést sok vonatkozásban. Idegen munka egy van, amelyről nem is annyira birálatot, mint inkább bemutatást nyújt a szerző. Ez Stein Lőrinc hires uj könyvének, a „Verwaltungslehre"-nek magyar forditása Kautz Gusztávtól (1870). Itt ugyancsak a feltétlen elismerés és hódolat hangján ir az akkor még fiatal biráló a legnagyobb német államtani iróról, neki is Mesteréről, de jelentőssé teszi a birálatot az, hogy itt foglal állást ő is a közigazgatástannak a rehabilitálása, helyesen uj, mélyebb alapokra fektetése mellett, amit aztán a Politikája második kötetében dolgozott ki évtizedekkel később. Nagy dicsérettel ir aztán Grünwald Bélának „Közigazgatásunk és a szabadság" c. (1876) nagyértékü dolgozatáról, kijelentbe, hogy publicistikus irodalmunk legutóbbi évtizedéből nem birnók méltó társat a Grünwald Béláé mellé állitani. A közigazgatási reform alapvető kérdésében csak helyeselni tudja Grünwald fejtegetéseit, de a dicséret mellett itt már bölcs figyelmeztetéseket és kifogásokat is olvashatunk, igy az önkormányzat kérdésében, melyet Grünwald csak a gazdászati térre akar szoritani, a birálat nagy alapossággal mutat rá az önkormányzatnak nagyobb és szélesebbkörü jelentőségére. Annál élesebben szedi széjjel Dell Adami Rezsőnek: „Igazságszolgáltatásunk és közigazgatásunk reformja az állam-