Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 4. szám - Concha Győző

149 dolgozat, melyben a XVIII. század végén, a nemzeti irodalmi ujraébredés korában, 1790-ben napvilágot látott két régi politikai röpiratot mutat be, u. m. Barits Adalbertnek latin nyelvű művét és Aranka Györgynek „Az Anglns és Magyar igazgatásnak egyben vetése" e. rendkivül érdekes munkáját. Concha nem osztja a ma is közkeletű hitet az angol és a magyar alkotmány rokonságáról s éppen ezen meggyőződésnek igazolására iosmerteti és méltatja a Barits s különösen a rokonszenvesebb Aranka id. munkáját. De bemutat ezenkivűl számos azonkorbeli röpiratot, melyek hol lelkesülnek az angol rokonságért, hol tagadják azt. sőt vannak Angliának ócsárlói is. (227.). A politikai irodalom történetére ugyancsak rendkivül becses az 1765-ben megjelent „Vexatio dat intellectum" c, az absolut királyság ellen irott s ez okból Mária Terézia haragját magára vont s Pozsony piacán bakó keze által elégetett röpiratáról irt, 1880-ban a Századokban kiadott ismertetése és bírálata. Másik legnagyobb értékű gyöngye e kötetnek A magyar raj hegemóniája c, először az Aradi Vértanuk albumában 1890-ben megjelent, ma is minden szavában aktuális politikai tanulmány. A legnemesebb értelemben vett haza- és íajszeretet, a legbölcsebb mérséklet és lojalitás a hazai nemzetiségek iránt s igazi prófétai szellem lengi át ezt a nagyszerű tanulmányt. Bizony, még akkor nem is sejtettük, hogy bekövetkezhetik oly szörnyű sorsfordulat, aminőt a tanulmány mint képtelen eshetőséget példaképen felhoz. A tanulmány azt a problémát teszi vizsgálat tárgyává, miért kell az államnak, mely hazánk földjén a jog és igazság osztogató ja, szellemében főleg magyarnak, miért kell a magyar fajnak a vele együtt élő népek felett vezetőként kiemelkednie? A feleletet rögtön meg is adja. Azért, mert az európai emberiség mai alakulásában e földön, ahol egyrészt a szláv és német világ találkoznak, másrészt ahol a török birodalom helyén keletkezett uj államok készületlensége miatt az európai világot a felbomlás veszélyei fenyegetik, erős államnak és pedig külön létalappal, sajátos jelleggel biró államnak kell lennie. Ez a faj pedig, mely ezen a földön a hegemóniára nemcsak történelmi jogán, de kulturális értékénél fogva is hivatott, csak a magyar. Sorra veszi a hazai szláv fajok közül a horvátot, a szerbet, a rutént, a tótot, aztán a románt és a németet, mindeniknek kidomborítja értékét, de leplezetlenül elmondja a hegemóniára való jogcímük hiányát. Vájjon nem látjuk-e ma, a trianoni katasztrófánk után is igaznak ezeket a mesteri megfigyeléseket: „a tót faj hazánkban . . . teljességgel hijjával van azoknak az erőknek, melyek az emberiségnek mai társadalmi és állami feladatai megoldásánál szükségesek. S a tót faj meg is nyugszik más fajoknak nemcsak politikai, de társadalmi hegemóniájában is . . .", „a román társadalmilag, értelmi fejlettségben, irodalomban éppen leghátrább áll az ország népei között, egyénisége, habár határozot-