Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 4. szám - Dr. Almási Antal műve "A dologi jogról"

184 a helyzete a tkkvön kívüli szerzőnek? Erre szerző azt a helyes választ adja. hogy miután tulajdon-átruházás csak ugy köve) kezhetik be, ha a felek érvényes alapon egyeznek meg, ma már tkkvön kivüli jogszerzés csak oly írásbeli megegyezés alapján lehetséges, amely az emiitett rendeletnek, legalább a 28. sz. jogegys. hat. által megszabott mértékben, megfelel. Arra a kérdésre, vájjon a birtokreform törvényben előirt közigazgatási hatóság jóváhagyásának bekövetkezése (vagy tudomásulvétel) előtt mi a jogi helyzet?, szerző azt mondja, hogy erre ezidőszerint határozol! válasz nem adható, a birói gyakorlat állást még nem foglalt és koncedálja, hogy a mai jogunk szerint a birtokreformtörvények hatáiybalépte után azokra az ingatlanokra vonatkozólag, amelyek elidegenitésénél a közigazgatási hatóság jóváhagyása szükséges, tkkvön kívüli jog nem szerezhető. (Ez nem ejti komoly gondolkodásba a tkkvön kivüli jogszerzés pártolóit1?) Ezt az eredményt szerző — ugy látszik — nem tartja kielégítőnek és azt mondja, hogy mezőgazdasági ingatlanoknál a közigazgatási hatósági jóváhagyás előtt tkkvön kivüli „jogféle („olyasféle") ügylettel van dolgunk, amely a feleket bizonyos mértékig köti". Sőt szerző odáig megy, hogy azt állítja, miszerint ilyen „nem teljes jogi tényállásról való tudomás rosszhiszemű lehet." Habár ez a felfogás következetes folyománya a szerző elvi álláspontjának, megvallom, hogy ezen a téren nem követhetem, az álláspontot nem tartom aggálytalannak, annál kevésbbé, mert homályos; az érvelés sem igen meggyőző és a rosszhiszeműségre vonatkozó ez a felfogás — mintha ellentétben állana — vagy legalább is nem azonos lenne — a korábban (178. lap, 16. b) adott fogalmi meghatározással. Ezek után áttér szerző a tkkvi ügyletre, ahol előadja, hogy ez két alkatelemből áll, az egyik az az akaratnyilvánítás, amellyel „á tkkvi jogosult eddigi tkkvi uralmi helyzetével felhagy", a második pedig „az uj tkkvi jogosult akaratnyilvánítása, amellyel az az előző által elhagyott tkkvi uralmi helyzetet a maga javára változtatja", amely kérdést szerző azután a tkkvi rdts. 119. §-ával kapcsolatosan tovább fejteget, amire áttér a tkkvi ügylet főképviselőjére, a tkkvi szerződésre, amely „a tkkvi felhagyó és szerző akaratnyilvánítás-összetétele". Tárgyalja ebből származtatva a „translativ" és a „konstitutív" jogutódlás kérdését. Rámutat arra, hogy a tkkvi szerződés egysége nem oly egységes, mint a kötelmi szrződésé. Azonban a tkkvi felhagyás (Auflassung1?) és a szerzés egymáshoz való viszonya és egymásra támaszkodása a tkkvi szerződés egységét is kétségen kivül helyezi". Rámutat a tkkvi szerződés „jogcimességére" és arra, hogy az átruházónak és a szerzőnek valamely „érvényes jogalapból" kifolyóan kell egymással a tulajdon átruházásában megegyeznie és ezt a tkkvi bekebelezésnek kell követnie. Mindaddig, amig a nélkülözhetetlen alakszerűség, az írásbeliség nincs meg, addig hiányzik — szerző szerint •— áz „érvényes jogalap", mint az átruházás szükségképi előzménye, amely hiányzó jogalapot birói Ítélet sem pótolhat. Végül foglalkozik még a tkkvi rdts. által megkívánt írásbeliség kellékével a tkkvi beadványokat illetőleg, továbbá tkkvi jogoknak egyoldalú akaratnyilvánítás utján való megalapításává], tkkvi ügyletek tényálláshibáival és más ide tartozó kérdésekkel. Ezzel befejezte szerző az általános részt és áttérve a különös részre, tárgyalás alá veszi a tulajdon kérdését. Szerző a tulajdonintézményt, mint a „magánjogi jogrend egyik legfőbb alapját", kellő mértékben méltányolva, beható és részletes tárgyalásban részesiti. „A tulajdon a dolgokon való leginkább korlátlan, kizárólagos és absolut uralom." így definiálja szerző a tulajdon fogalmát,