Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 4. szám - Dr. Almási Antal műve "A dologi jogról"

130 dezem, mit nyerünk a tkkven kívüli ingatlantulajdon konstruálásával? Talán nincs megfelelő tkkvi intézményünk? Ha van, akkor azt tartsuk tiszteletben! Hogy Tehet ily alapvető intézményt, aminő a tkkv., egy rosszul konstruált rosszhiszeműség kedvéért félretolni? „Az élet elemi szükségletei" (192. lap), vagy a népnek a tkkvtől való „idegenkedése" (198. 1.) igazán aggályos indokok. A tkkven kivüli tulajdon konstruálásával halomra döntjük az egész tkkvi intézményt és a nyilvánkönyvbe vetett bizalom tanát. "Legyünk óvatosak ebben a kérdésben! Ezután a kitérés után a bevezető részből még csak arra mutatok rá, hogy szerző igen helyesen emeli ki azokat a mélyreható változásokat, amelyek az 1920.XXXVI. és 1924:VIL t(földreform) folyományaként a dologi jogokon, főkép az ingatlanjogon beállottak, amelyekre szerző későbben egyenként visszatér. A bevezetést követi az „Általános rész" (12—211. old.). fezép elmeéllel felállít szerző az 1. §-ban egy „dologi jogképességet", amely a „jogalanynak az a tulajdonsága, amelynél fogva őt dologbeli jogosultságok és kötelezettségek illethetik." Mar a háború előtt sem felelt meg a való állapotnak az a tétel, hogy tulajdonjogot mindenki szerezhet, aki általános jogképességgel bir, mert ez alól is volt néhány kivétel. A háború után pedig a mai jogállapot az ellenkező, még pedig nemcsak a tulajdonjognál, hanem más dologi jogoknál is. Főkép kiemeli szerző, hogy a birtokreform alá eső ingatlanokra nézve dologi jogosultságot nem az általános jogképességnél, hanem csak bizonyos privilégiumoknál fogva lehet szerezni, amelyek mind a magánjogi jogképesség megszorításai és kötelmi jogunkkal, amely az általános jogképesség alapelvén áll, éles ellentétben állanak. Ezzel a kérdéssel szerző a továbbiakban behatóan és részletesen foglalkozik. A holtkézi, hitbizományi stb. vagyon kérdéseinek a jelzett szempontból való megbeszélése után szerző részletesen kimutatja a földreformtörvények magánjogi szabályainkat módositó és megváltoztató rendelkezéseinek kihatását s igen helyesen odakonkludál, hogy a földreform alá eső ingatlanok forgalma, mondhatni, áttolódott a magánjogból a közigazgatási jogba annyira, hogy ha a közigazgatásnak akár előzetes engedélye, akár utólagos jóváhagyása vagy más a törvényben előirt mozzanat bekapcsolása elmarad, a magánjogi ügylet (adásvétel, haszonbérlet stb.) érvénytelen. Mindehhez szerző nyugodtan hozzátehette volna, hogy ezen a jogállapoton változtatni, a szabad forgalmat és igy a korábbi állapotot a dologbeli jogosultságok tekintetében minél előbb helyreállítani igen kívánatos és szükséges lenne, mert fontos közgazdasági kérdésről van szó. A 2. §. a „dolgok és azok sajátságait" tárgyalja. Dolognak nevezi szerző a testi tárgyakat, a természetnek jogilag is elhatárolt részeit. A dolgok kategóriája — szerző szerint — ingó s ingatlan, osztható s egységes; elhasználható, helyettesíthető, termőképes, forgalomképes dolgok. Ezekkel a kategóriákkal szerző egyenként behatóan foglalkozik; ebből kiemelendő az ingó és ingatlan közti különbség és ennek jogi kihatása. Itt tárgyalja szerző az alkotórész és tartozék fogalmát és rámutat arra, hogy az anyadolog elidegenitése kihat ipso jure az alkotórészre is, — amig a kapcsolat tart — ellenbén a tartozéknál ily kihatás tekintetében csak vélelem áll fenn. Helyesen figyelmeztet szerző arra a hibára, amelyet több törvényünkben (pl. a végrehajt, törv.-ben is) találni lehet, ahol ugyanis az alkotórész és tartozék fogalmai össze vannak zavarva. Ennek kiemelése —nézetem szerint — annál is inkább fontos, mivel az a fogalomzavar bíróságaink ítéleteibe is gyakran átmegy.