Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 4. szám - Dr. Almási Antal műve "A dologi jogról"

129 nehéz mindezt elmondani ma, amikor sírján még meg sem száradt a szeretet- és kegyeletnyujtotta virág, amikor még szemeink is nedvesek a könnyektől, amelyeket az elvesztett jó barát sírjára hullattunk. De mindnyájan érezzük azt, hogy egy olyan tisztalelkü, puritán életű s végtelen jóságú férfinak, akinek tettekben és igaz emberi értékekben olyan gazdag áldás volt élete, áldott lesz mindenkor emlékezete is. Dr. Almási Antal müve „A dologi jogról". Irta: Dr. Schuster Rudolf. Ennek a kiváló műnek, amelynek megjelenését (TÉBE-kíádás) már az előző számban jeleztem,* I. kötetével fogok a következőkben foglalkozni, remélve, hogy a II. kötet minél előbb meg fog jelenni. Ez az I. kötet — amint azt a szerző az előszóban jelzi — magában foglalja a dologi jogok személyi és tárgyi alapjait: a birtokszabályokat, az anyagi telekkönyvi jog szabályait és a tulajdon intézményét. A II. kötet a dologi jog többi részeit fogja felölelni. Előre kell még bocsátanom azt, hogy ez az I. kötet két főrészből áll, az első magában foglalja a szerző fejtegetéseit, a második pedig, az első rész csoportosításának megfelelően, a dologi jogi törvények és rendeletek szövegét, ideszámítva a Magánjogi Törvénykönyv Javaslatának idevágó rendelkezéseit is. A bevezetésben szerző a dologi jogunknak jogtörténeti és jogdogmatikai fejlődési folyamatát vázolja, rámutatva az idegen jogok által gyakorolt befolyásra és annak kihatásaira, amelyek alól önállóan kibontakozni a dologi jogunknak sikerült. Ezzel összefüggésben örömének ad kifejezést afelett, hogy valamely ingatlan kétszeri eladása kérdésének eldöntésénél sikerült az o. ptkv. 440. §. rendelkezéseit félretolni. (Ezzel a kérdéssel szerző a 190. kv. 1. behatóan foglalkozik.) Ebben az örömben nem osztozkodhatom, aki az o. ptkv. alkalmazási területén évtizedeken át mint ügyvéd és biró működtem. Az a 440. §. ugyanis ugy rendelkezik, hogy kétszeri eladás esetén az ingatlan azé lesz, akinek javára a tulajdonjogot előbb kebelezték be, ahol azonban természetes ravasz eljárás („Argiist") a tulajdonszerzést kizárja. Ez a §. ott, ahol alkalmazzák, az osztrák írók egyhangú véleménye szerint, teljesen bevált; soha különös panaszokra okot nem adott és az osztr. Oberster Gerichtshof annyira helyesnek találta, hogy teljes ül. határozatot hozott (1. Schey, 21. kiad. 242. old.). Eámutatok arra is, hogy legújabban, midőn ugyanis J914—1917. években az osztr. ptkvet revideálták, ezen a szakaszon mit sem, változtattak (pedig a kodifikátor Franz Klein volt). Nálunk e §. rendelkezései helyébe semmi sem lépett; a bírói gyakorlat ingadozó; határozott alapelveket ebben a kérdésben nem domborított ki. Mindezek a tények nem olyanok, amelyeket könynyen lehetne figyelmen kívül hagyni. A szerzőnél és judikaturánkban megnyilvánuló felfogásnak egyik hibáját abban látom, hogy szerinte a rosszhiszeműség fennforog már azért, mivel a második szerző tudta, hogy azt az ingatlant másvalaki már megvette, Egymagában ez a tudomásszerzés nem lehet elég; hát ha nem vette meg a másik'/ Elég a hallomásból való tudás? Hogy áll a dolog akkor, ha az eladó az ingatlant nem adta birtokba az első vevőnek? Erről a szerző is és a judikatura is hallgat. És végül azt kér* L. Magyar Jogi Szemle f. é. 3. sz. 120. old.