Magyar jogi szemle, 1928 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 2. szám - A békeszerződésben foglalt likvidációk hatásköri jogszabályai. 2. [r.]

37 bíróság hatáskörének egyik alapja a bírói Ítéletben gyökerezik. Elképzelhető volna ugyanis oly felszálmiolási eljárás is, amelv tisztán adminisztratív uton folytattatott le s amely nem birói Ítélettel nyert 'befejezést. Ha tehát a likvidációs' eljárást birói itélet fejezi be, ugy ezzel adva van az az alap, amelyre a Döntőbíróság hatásköre felépíthető. Ehelyütt kell megjegyeznünk, hogy ezen a szorosabb magyarázaton tulmenőleg mindinkább előtérbe nyomul az a felfogás, hogy nemcsak Ítélet (bírói itélet), hanem minden döntés megtámadható e cikk értelmében, amely a III., IV., V. és VII. címekben foglalt kérdésekben jurisdictionalis hatáskörben belföldi hatóság által hozatott. A 240. cikk szövege szerint a kártérítési igény attól a további feltételtől is függ. hogy az ott emiitett itélet nincs összbangban az idézett cimek rendelkezéseivel. A konkrét esetben tehát bizonyítandó, hogy ez az összhang de facto nem forog fenn. Az általános pergogi szabályok értelmében természetesen ennek a bizonyításnak terhe a felperesre hárul. A 240. cikk nevezetesen akként szól, hogy a IV. cini rendelkezései ás az itélet tartalma között ellentét kell, hogy fennforogjon és ilyképen közvetlenül visszautal a IV- cini rendelkezéseire, ezek között különösen a 232. cikkre, még pontosabban annak b) pontjára. E pontnak második bekezdésében a következő tételt találjuk: „A felszámolás az érdekelt szövetséges és társult állam törvényeinek megfelelően történik . . ." Ennél a rendelkezésnél fogva az a kötelesség hárul a felperesre, hogy megfelelő adatokat terjesszen elő annak kimutatására, hogy a foganatosított likvidáció tényleg nem felel meg a likvidáló állam; törvényeinek, helyesebben, hogy még a likvidáló állam törvényes szabályai sem tartattak meg a felszámolás folyamán. Minthogy a b) pent első bekezdése értelmében a felszámolást csupán mint háborút követő rendszabályt kell felfogni, kétségtelen, hogy a likvidáció is csupán a Békeszerződés életbelépését követő időben történhetik. (Lásd: ,.. . . fentartják maguknak azt a jogot, hogy visszatartsák és felszámolják ... a jelen szerződés életbelépésének időpontjában a volt magyar királyság államipolgárainak tulajdonában álló javakat, jogokat és érdekeket".) Következik ebből, hogy a likvidáció zsinórmórtékéül csupán oly felszámolási rendez;, liályok szolgálhatnak, amelyek a Békeszerződés hatálybalépését követő időben keletkeztek, tehát mindazok a rendszabályok, amelyek a központi hatalom állampolgárainak vagyona ellen a Bsz. hatálybalépését megelőzőleg hozattak, semmiseknek és érvényteleneknek tekintendők. Amennyiben tehát a perben a most kifejtett szempontok és okok bizony ittatni fognak, a döntőbíróság részére hatáskörének megállapítására megfelelő alapok állanak rendelkezésre s kétségtelennek látszik, hogy a döntőbíróság is arra a meggyőződésre kell, hogy jusson, hogy abban az esetben, ha a likvidáció a likvidáló állam rendszabályai értelmében történt (232. cikk b) pont 2. bekezdés) és azok nincsenek összhangban a IV. cim rendelkezéseivel, a hatáskör megállapítása elkerül hetetlen lesz. Ha folytatjuk a 240. cikk további vizsgálatát, foglalkoznunk kell még azzal a kitétellel, amely szerint: „annak a félnek, aki ennek folytán kárt szenvedett, jóvátételre van igénye.. ."Látnivaló ebből a szövegezésből, hogy a likvidáció által károsult fél részére csupán a kártériléshez való jog biztosíttatott, nem azonban az eljárás megsemmisítésére irányuló jog. Ennélfogva a 240. cikk rendelkezéseinek nem megfelelően járna el az a fél, aki a döntőbíróság előtt kereseti kérelmét a likvidációs eljárás megsemmisítésére és ujabb felszámolás elrendelésére irányítaná. Az idézett szöveg értelmében ugyanis a döntőbíróságnak meg van a