Magyar jogi szemle, 1928 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 6. szám - Néhány szó a II. Bn. 20. §-a 2-ik bekezdésének értelmezéséről

230 koronaügyészhelyettes ur magyarázatából sem állapitható meg, hogy azt a kijelentést, miszerint adócsalás miatt minden esetben szabandó ki mellékpénzbüntetés, erre az esetre is érti-e. Első tekintetre bármennyire is merésznek mutatkozik, az alábbi meggondolások mégis arra késztettek, hogy a feltett kérdést igenlőleg oldjam meg. Ez ugyanis logikai folyománya az 1. és 2. alatti kérdések fent kifejtett meg-oldásának. Nevezetesen, ha elfogadom azt, hogy az adócsalási ügyekben a szabadságvesztésbüntetés mellett minden esetben kell pénzbüntetést, mint mellékbüntetést megállapítani, — ha elfogadom azt, hogy ezt a mellékpénzbüntetést az 1920. évi XXXII. t.-cikk 6. $-ában, illetve az 1927. évi V. t.-cikk 67. §-ában foglalt rendelkezések szem előtt tartásával ezen rendelkezések keretiéi között kell kiszabni, akkor, ha következetes akarok maradni, Lehetetlen más megállapitásra jutnom, mint arra, hogy adócsalási vétség esetén a II. Bn. 4. §-ának vagy a Btk. 92. §-ának alkalmazásával a főbüntetésként kiszabandó vénzbüntetés mellett melléknénzbüntetést is kell mepállaioitani, mert ezt éppen az adócsalási mellékpénzbüntetés különös jogi természete kivánja meg. A kérdés ilyetén megoldásánál segitségeuire jön az 1920. évi XXXII. t.-cikk 7. §-ának 1. bekezdése és e bekezdés értelmezése tekintetében a m. kir. Kúriának a Bjt. 76. köt. 60. old. közölt B. II. 6112/1923. számú határozata is. Az 1920. évi XXXII. t,-cik 7. §-a 1. bekezdése — amelynek a II. Bn. általi érintetlen hagyása, azt hiszem, vitán felül áll — akként rendelkezik, hogy „a pénzbüntetést a pénzügyi hatóság közadók módjára hajtja be. Az igy befolyt összegeket a pénzügyi tárca keretében kell elszámolni". Ez a rendelkezés kivételt tesz a pénzbüntetésekre vonatkozó általános rendelkezés alól, amely szerint a pénzbüntetés a kir. ügyészségnél fizetendő, azt a kir. ügyészség hajtja be s az 1892. évi XXVII. t.-cikk 3. §-ában meghatározott célra fordítandó. A II. Bn. ezen a rendelkezésen sem változtatott. Ami most már az 1920. évi XXXII. t.-cikk 7. §-a 1. bekezdésének értelmezését illeti, dacára annak, hogy a vádhatóságok a m. kir. igazságügyminiszter urnák 5975/1. M. 1924. IV. sz. a. kelt körrendeletének megfelelően állandóan azt az álláspontot igyekeztek érvényesíteni, hogy a, fent irt törvényes rendelkezés nem csak a mellékpénzbüntetésekre, hanem a 92. alkalmazásával főbüntetésként kiszabott pénzbüntetésre is vonatkozik, a m. kir. Kúria tudtommal nem tért el a fent hivatkozott határozatában tett ama elvi kijelentéstől, hogy az 1920. évi XXXII. t.-cikk 7. §-a csupán a mellékpénzbüntetésre vonatkozik, mig a fogházbüntetés helyett a Btk. 92. §-ának alkalmazásával kiszabott pénzbüntetés mint főbüntetés az 1892. évi XXVII. t.-cikk 3. §-ában meghatározott célra a kir. ügyészségnél fizetendő. Ha már most felveszem, hogy az adócsalási vétségi ügyekben a II. Bn. 4. <§-ának vagy a Btk. 92. §-ának alkalmazása, esetén a II. Bn. 3. §. utolsó bekezdésének figyeleimbevételéveil egységes pénzbüntetés szabandó ki, a legnagyobb kontrovierziák támadhatnak a kérdés t körül, hogy azt mily szabályok szerint kell kiszabni és mily célra fordítani. Bármiképpen is határoz a biróság, valamely törvényes rendelkezéssel mindig ellentétbe jut. Nevezetesen, ha II. Bn. 5. §-a alapján, ennek keretei közt szabja ki a pénzbüntetést, azt természetszerűiéig a veszélyeztetett adó egyszeresének összegén aluli mértékben is kiszabhatja. így