Magyar jogi szemle, 1928 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 5. szám - A valorizációs törvény (1928. évi XII. t.-c.)

136 azokkal részletesebben foglalkozni felesleges. A 13. sem igényel •bővebb miegbaszélést. mert eaak annak a kimondását tartalmazza, hogy jogerős ítélettel megállapított követelés is valorizálható, amit már a birói gyakorlatból tudunk. Pia azonban a törvény már foglalkozik ezzel a kérdéssel, nagyon üdvös lett volna állást Foglalni azzal a kérdéssel szemben, vájjon az alperes a követelés jogalapja, fennállása, összegszerűsége stb, ellen a valorizációs perben hozhat-e kifogás! \ A magam részéről — amint ezt más helyi kifejtettem és amint az a német birói gyakorlatban is el van fogadva — azt hiszem, hogy igen. A birói gyakorlat ebben a kérdésben ingadozó, ezért kívánatos lett volna, ha a törvény ezt a kérdést elintézte volna; igy pedig ez a kérdést majd a biróságok által lesz 'megoldandó. A 14. a sokat vitatott jogfentartás kérdését szabályozza, aimielyne nézve a birói gyakorlat ingadozó volt. A szabályozás azonban alig tekinthető sikerültnek. Ez a ugyanis alapelvül kimondja, hogy ha a követelés a törvény életbelépése előtt megszűnt, valorizálásnak 'helyé nincsi Ez alól azonban kivételt tesz abban az esetben, ha a hitelező a teljesítést fentartással fogadta el. Ez alól a felvétel alól azonban ia törvény további kivételt tesz abban iaz ecetben, hia a hitelező nem élt ugyan a jog'fentartással, die a teljesítés elfogadása 1919 január 1. napja után és 1923 juliu^ 1. napja előtt történt és a valorizálás elmaradása a bltelesw tönkre jutását okozná és az adósra indokolatlan előnnyel járna. Ez ellen a §. ellen elsősorban iaz a kifogás tehető, _ hogy anyagi jogunkból nem folyik az, hogy a hitelezőnek a teljesítés elfogadásakor jogfentartással kell élnie (a keresk. jog néhány kivételes eseteitől eltekintve); ez a törvény tehát itt uj magánjogi szabályt állit fel, amely nem aggálytalan. Nézetem szerint a fennálló magánjogi szabályaink szerint semmiféle jogfentartásra nincs szükség avégett, hogy a valorizációs jog el ne enyésszék. Ha azonban a törvény a jogfentartást már statuálja, nem látható be. hogy a megszabott határidő, amelyen belül annak történnie ke!!, miért végződjék 1923 jul. I-vel? Helyeslőbb lett volna 1924 jul. 1-eje. mert 1923 jul. 1-én a valorizációs jogunk még annyira ingadozott, hogy a legtöbb alapkérdésben még nem volt megállapodás. Tehát azt kérdezem, vájjon a hitelező 1923 jul. 1. előtt hogyan tarthatott fenn oly jogot, amely akkor még nem is létezett. Végül talán nemi szerencsés gondolat az sem, hogy a hitelező „tönknejutásáról" szól a törvény. Ez a tönkrejutás már szerepelt egyszer judikaturánkban (a gazd. lehetetlenülés kérdésében), de rövid idő múlva felhagytak vele bíróságaink és megelégedtek indokolatlan nagy hátránnyal. Remélem, hogy bíróságaink ezentúl is ily értelmezést adnak a törvényhelynek. A 15. és 16. a családi és öröklési jogon alamdó követelések valorizációját tárgyazzák. Ezek a szabályok ismétlik a 12. §-ban felsorolt körülményeket, különös súlyt helyeznek a méltányosság és kölosiönüis kiegyenlités figyelembevételére, sőt azt a koncessziót is teszik, hogy ezekben az ügyekben a 4. által egyébként kizárt követelésiek is valorizálhat ók. E két szakaszban foglalt anyagnak ^szabályozása legjobban sikerült, mert a bírósági gyakorlat legjobban lett reoipiálva, különösen az örökösödési ügyekben, (amelyebben a valorizációs jog legegység'esebben volt kifejlődve. Ezekben az ügyekben pl. készpénzkölcsön is valorizálható, csakhogy felmerül az a kérdés, vájjon fel tétlen ül-e, vagy a kölcsön valoi-izálhatása tekintetében fent vázolt előfeltételek fénforgása esetén? Az én nézetem az, hogy itt feltétlen valorizációt akart a törvény, mert sem a 15:, sem a. 16. §. korlátozásról nem szól.