Magyar jogi szemle, 1928 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 5. szám - A valorizációs törvény (1928. évi XII. t.-c.)

134 Egyes fontosabb részletekre áttérve, helyes a 2. $-nak az a rendelkezése, hogy csak az 1924 jul. 1. előtt keletkezett követelések esnek a törvény alá, mivel a jelzett időpontban valutánk már stabilizálva volt, valamint helyes a 3. §-nak az a rendelkezése, hogy a valorizációs igény a törvény életbelépésétől számitott egy év alatt érvényesítendő, mely év akkor, ha a követelés a törvény életbelépése után jár le, a lejárattól számítandó. A 4. %. felsorolja hét pontban azokat a követeléseket, amelyeket a törvény a valorizációból kizár. Ezek közt a kizárt követelések közt van u készpénzkölcsön is, amelynek kizárása maga után vonta sok más hasonló alapon álló követelésnek kizárását, mely okból a készpénzkölcsönnel foglalkozom behatóbban és már előre megjegyzem, hogy ez a kizárás nézetem szerint jogilag nem indokolható, hangsúlyozva, hogy mindig csak a pénzintézetek kizárásával létesült u. n, magánkölesönökre gondolok. Az a magánjogi szabály, hogy az adós ugyanolyan fajú, mennyiségű és minőségű dolgot köteles visszaadni, mint amilyent kapott, még ma is fennáll. (L. Magy. Magánjog Törvk. Javasl. 1314. §.) Ennek pedig zsinórmértékül kellett szolgálnia a valorizációs törvénynek is, ugy hogy a befektetés mikéntje, a vétkes késedelem stb. csak a mérték szempontjából lett volna döntő. Valorizáció jogi szempontból ez lett volna a helyes állaspont, amint e>i a német és a lengyel valorizációs törvény által és az elméletben is el van fogadva. A törvény azonban nem ezt teszi, hanem a kölcsönt valorizálhatónak esak akkor mondja, ha az adós vétkes késedelemben van ós ha a pénz értékcsökkenése a késedelem ideje alatt következett be. Azt kérdezem, vájjon mi köze van a vétkes késedelemnek a valorizációhoz1? A bírósági gyakorlatnak is — mikor kölcsönt egyáltalában valorizált — már ezzel az előfeltétellel felhagyott, ugy hogy ebben a kérdésben visszafejlesztést látok annál is inkább, mivel a bírósági gyakorlatunk az értékcsökkenés bekövetkezését nem korlátozta a késedelem, idejére, ami minden helyes valorizációs joggal ellenkezik is és azt eredményezheti, hogy a hitelező még az előfeltétel fenforgása esetén sem kap valorizált összeget, pl. ha a követelés 1923 január 1-én keletkezett, de csak 1924 jul. í-én járt le, az adós innét kezdve vétkes késedelembe esik és ha 1924 december 1-én fizetett, ebben az esetben nem köteles valorizált összeget fizetni, mert a késedelem tartama alatt már nem volt pénzértékcsökkenés. Azt se mondja ki a törvény, hogy mi az a vétkes késedelem1? Csak annyit mond, hogy a teljesítési határidő elmulasztása egymagában nem vétkes késedelem (12. §. 3. bekezdés). A törvény azonban a kölesönnel — mely a törvény szerint is magától értetőn kikötés esetén valorizálható (4. <§>.) — még tovább is foglalkozik, mert az 5. §. érteiméhen a kölcsön — eltekintve attól az esettől, midőn valamely pénztartozás átváltozott kölcsönné — valorizálható akkor, ha a felek kölcsön nyújtásával vagy elfogadásával nem foglalkoznak iparszerüleg ós az adós a kölcsönösszeget az elértéktelenedéstől megóvta és az a dolog, melybe a pénzt befektette, természetben még tulajdonában vagy ellenértéke vagyonában megvan. Ezt nem tartom helyes megoldásnak a befektetés tekintetében a fent már felhozott indoknál fogva, de még azért sem, mert a hitelező joga nem lehet feltételezve ós függővé téve az adós magatartásától, amelyre a hitelező befolyást nem gyakorolhat. Itt oly jogi elv van kimondva, amely semmi más jogintézménynél nem található. Ha az adós a pénzt spekulációban vagy könnyelmű módon elköltötte, akkor mentesül a valorizálás alól, ha pedig rendes páter familias módjára ingatlant vett és azt megtartotta, akkor fizessen a hitelezőnek valorizált kölesönt