Magyar jogi szemle, 1928 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 4. szám - Jogfejlődés a természetes (házasságon kívül született) gyermek jogi helyzetében

112 2. A tartásdíj tartama végpontjának meghatározásánál a joggyakorlat a természetes gyermek keresőképességét vette és veszi irányadóul; a régi gyakorlat a 12. életévet jelöli meg a keresőképesség korhatárául (K.: 7813/1887., 9295/1891.), majd a 14 és 15 életéveket veszik határidőül, van oly határozat is, amely szerint a keresőképesség kezdőpontjára vonatkozó jogszabály nincs. (K.: 102/1904.) A törvénykezési joggyakorlatban végül az a jogszabály alakult ki, hogy a keresőképesség megállapításánál csak az alsóbb társadalmi fokon állóknál irányadó az, hogy a keresőképesség korhatára a szolgálattól vagy a kézi munkával ikeresés idejétől számítandó, mig a magasabb társadalmi állásúaknál a szellemi képesítés megszerzése is figyelembe veendő; azonban a 15. illetve 16. életév az a legkisebb korhatár (K: P. III. 6398/1926.), amelyet a tartásdíj végpontjául megjelölt; egyszersmind a természetes atyának a tartásdíj tartamára vonatkozólag korlátozási jogot ad az esetben, amikor a tartásra jogosult gyermek öröklés, ajándékozás vagy más módon vagyonhoz jutott; ezzel szemben a természetes gyermeket is feljogosítja arra, hogy a bírói határozatban meg; állapított életkor után fennálló keresőképtelensége esetén további időre is követelhessen tartást. (K.: 423/1905.)4 Az ítéletben megállapított korhatár tehát nem rjreaclusiv, mert az a természetes gyermek keresőképességében beállott változás folvtán ikülön perrel is megrövidíthető, vagy meghosszabbítható. (Pp. 413. §.) A természetes gyermek tartásdijának tartalmi terjedelme tekintetében a régi és uj joggyakorlat egyöntetű, t. i. az anya társadalmi állása, a természetes 'gyermek élethivatási pályája s végül a természetes atya vagyoni és családi viszonyai — figyelemmel a törvényes gyermekekkel szembeni tartási kötelezettségére — az irányadó. 3. A szülési és anyatartási dijak megítélése elől a régi gyakorlat mereven elzárkózott (K.: 8842/1881., 3037/1884.) és pedig azon indokkal, mert a tartásdíj a gyermek részére ítéltetvén meg, a szülés ós anyatartási költség iránti igényre az anyának jogcíme nincs. A későhbi gyakorlat már engedett ezen rideg felfogásából f • ezen dijakat megítéli, de csakis azon esetben, amennyiben a természetes atyát a nemzés körül csábítás vagy büntetendő cselekménv terheli, (K.: I. G. 153/1896., I. G. 280/1897.) mig végül a 3982/1916. M. E. sz. rendelet 2—4. §-ai minden előfeltétel igazolása nélkül kötelezik a természetes atvát a szülési és anyatartási költségek bizonyítás hiányában is átlagos összegének a megfizetésére, még pedig ugy a per indítása előtti, mint a per folyamata alatti időre is. 4. A (tartásdíj fizetési (kötelezettségét — az O. P. T. K. 167. Vára hivatkozással — a régi gyakorlat kizárólag a természetes atyával szemlben állapította meg; ennek szüleire — külön szerződési kikötés vagy a nemzés körüli 'büntetendő cselekmény hiányában — a tartási kötelezettséget még az esetben sem terjesztette ki, „ha a természetes atya tevékenységét az ariai vagvonban — inariizletében — érvényesiti is" (K.: I. G. 532/1901., I. G. 345/1904., I. G. 758/1905., 3199/1916.), az ujabb gyakorlat azonban az anyagi igazság és méltányosság szempontjaitól vezéreltetve, a természetes gyermek érdekeinek fokozottabb védelme, biztosítása céljából a gyermek tartásáért való felelősséget subsidiariter a természetes atya szüleivel szentben is kiterjeszti az esetben, amikor a vagyontalan természetes atya egészben vagy túlnyomó részben atyjának gazda4 Ugyanígy: a Pólg. Törv. könyv Terv. (Első szöveg) 350. §-a.