Magyar jogi szemle, 1925 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 1. szám - Dr. Juhász Andornak, a budapesti kir. itélőtábla elnökének ünnepi beszéde

18 III. A Szent Istvántól az 1723-iki reform időpontjáig kialakult és imént egy-két vonással vázolt bírósági szervezel; és az azzal kapcsolatos törvényhozási adatok a következő megállapításokra nyújtanak alapot: Az igazságszolgáltatás berendezésével és hatályosabbá tételével, valamint a birói tekintély védelmével foglalkozó régi törvényeink végtelen sorozata, valamint az a tény, hogy a királyság megalakulásától fogva állandóan és következetesen az ország legfőbb méltóságait állították az igazságszolgáltatás élére: nyilvánvalóvá teszi, hogy őseink az állami élet megnyilatkozásai közül egyiknek sem tulajdonítottak olyan jelentőséget, mint éppen az igazságszolgáltatásnak, amelyről az 1515 :XVH. t.-c. azt mondja, hogy nélküle „a fegyverek nem sokat érnek" s amelyet az 1622. évi XXVIII. t.-c. akképen jellemez, hogy „az igazság és a dicséretes és Istennek tetsző törvénykezés az ország fenntartásának legfőbb eszköze." Éles megvilágításba helyezi ezt a felfogást a középkori koronázási szertartásnak az a mozzanata is, amikor a király trónján ülve tényleg vagy jelképesen igazságot szolgáltatott. Az igazságszolgáltatás nagy elvei nem ugyan a modern törvényszerkesztési technika finomságaival ékeskedő, de nemes patinával bevont ósdiságukban még inkább imponáló kifejezésre jutottak ősi törvényeinkben s megörökített emlékei annak a sok évszázados törekvésnek, amely a birói szervezet alkotmányos közhatalmi és nemzeti jellegének, nemkülönben kizárólagosságának megóvását célozta. És ezt a törekvést teljes siker kisérte. A két táblát magában foglaló régi magyar kir Curia szervezete s egyáltalán egész bírósági berendezkedésünk a koreszmék kölcsönhatása dacára nem volt és pedig sem egyes fejlődési fázisaiban, sem az 1723. évet közvetlenül megelőző állapotában valamely magasabb kultúrájú nyugati állam birói szervezetének utánképzése, hanem a nemzeti élet talajából önállóan sarjadzott az ki és öltött fokozatosan előrehaladtabb formákat, épp ugy, mint a magyar nemzetnek saját társadalmi öntudatában gyökerező szokásjoga. így kellett annak elkövetkeznie, az egyéni- és közszabadság kultuszának élő olyan nemzetnél, mint a magyar, mely nem tűrte el a középkorban az egész kontinensen uralkodó hübéreszméknek állandóbb és kiterjedtebb térfoglalását, sem idegen jogrendszereknek a nemzetre rákényszeritését, amelynek 1222. évi szabadságlevele, az Aranybulla mindössze ,hét évvel követte Európa másik legalkotmányosabb államának, Angliának Magna Chartáját, és melynek III. Endre királyunk alatt keletkezett 1298. évi u. n. tanácstörvénye — amint az nemcsak a magyar, hanem