Magyar jogi szemle, 1925 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 3. szám - Néhány teoretikus megjegyzés a valorizáció problémájához

105 sajnos, ina már helyesebb az a hasonlat, hogy visszavenni. Ha ezt nem tesszük, ugy el fog következni a nagy jogászópitőki kora ntán, a kicsiny gazdasági szálláscsinálók „Csonka­i o a gyár országa." KISEBB KÖZLEMÉNYEK. Kenyeres Balázs professzor akadémiai székfoglaló előadása „a tör­vényszéki orvostan feladatairól és teljesithetésük feltételeiről" rendkívüli érdeklődést keltett a tudós hallgatóságban, amelynek sorai között helyet foglalt a büntető igazságszolgáltatásnak több kiválósága is. A mély gondo­latokban gazdag előadás első részében meggyőző világossággal fejtette ki az előadó, hogy a törvényszéki orvostan külön tudomány az orvos-természet­tudományi diszciplínák birodalmában, önálló célkitűzéssel és alapgondo lattal, szemben a gyógyításra irányuló tulajdonképeni orvostudománnyal. Míg a gyógyító orvos a beteg információiból indul ki és bizonyos álla­potok előidézése a célja, a törvényszéki orvos arra törekszik, hogy maga állapítson meg, esetleg a beteg előadásával szemben is és nem jövő ered­ményt akar elérni hanem meglevő állapotokat kiván megrögzíteni. Erre saját módszerei vannak, amelyeknek ismerete és alkalmazása külön tanul­mányt és gyakorlatot feltételez, s ezt semmi más diszciplína nem tudja nyújtani az orvosnak. A külföldi és hazai jogszolgáltatás köréből veti példák tömegével meggyőzően illusztrálta a tudós előadó, mennyire téved­het törvényszéki oivostani kérdésekben a legnagyobb orvosi zseni is, ha nem rendelkezik speciális törvényszéki orvostani ismeretekkel és gyakor lattal. Viszont az is bizonyos, hogy a törvényszéki orvostudomány alapja a többi orvos-természettudomány s a. törvényszéki orvos látókörét épen a/ bővíti ki rendkívüli mértékben, hogy orvostudományi ismeretei és tapaszta­latai a jogszolgáltatást érdeklő tények felismerése és felhasználása körül fokozott teljesítményekre képesitik, szemben a jogásszal, akinek speciális jogi ismeretein felül csak az általános emberi tapasztalat áll legtöbbször rendelkezésére. Ezért szükségesnek jelezte az előadó, hogy a jogszolgál­tatásban tág teret nyújtsanak a törvényszéki orvos működésének, amire örvendetes példaként hozta fel az egyik budapesti törvényszéket, ahol a fegyverszakértői feladatra törvényszéki orvos van alkalmazva. A vázolt feladatok helyes ellátása azonban egész embert kiván s ezért csak akkor várható szélesebb körben haladás, ha a törvényszéki orvos szerepe nemcsak mellékfoglalkozásként jelentkezik, hanem életcéllá válik. Fájdalmas húrokat érintett az előadásnak második része, amely azokat a nehézségeket fejtegette, amelyek ebben az irányban a mai szo­morú viszonyok közt mind magasabbra tornyosulnak s különösen elszo­morító volt azoknak a tapasztalati eseteknek felsorolása, amelyek arról tanúskodnak, hogy a, magyar tudomány nagvszerü eredményei és fel­fedezései mint vesznek el a magyar dicsőség számára a meg-felelő tudo mányos nyilvánosság hiányában. Mindennek dacára bizalmat meríthet Kenyeres Balázs előadásából mindenki, mert ahol ilyen komoly elmélye­déssel, ilyen hatalmas tudással és ilyen lelkesedéssel művelik a törvény­széki orvostant, ott az igazságszolgáltatás jogosan remélhet jobb jövőt. Magyarország és a nemzetek szövetsége. Előadás a Kir. Magy. Páz­mány Péter Tudományegyetem aulájában. Tartotta folytatólagosan dr. Róbert Redslob straszburgi egyetemi tanár. Külpolitikai szempontból — ránk magyarokra — elsőrangú fontos­ságúak azok az előadások, melyeket dr. Róbert Redslob straszburgi egye­temi tanár három héten át folytatólagosan a Pázmány Péter Tudomány­egyetem aulájában tartott. Magyar Jogi Szemle

Next

/
Oldalképek
Tartalom