Magyar jogi szemle, 1925 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 3. szám - Néhány teoretikus megjegyzés a valorizáció problémájához

95 okon kivül a jogásznemzedékben is keresendő. A dezertőrök a konjunkturális haszonban részesülni akarván, mindenütt hangos es kurjantó zászlóvivők lettek. Mindennap olvastunk szerte az európai jogi szaksajtóban egy szellemes apereueut, egy „genialis megoldási módot", amellyel mindig sokkal kisebb igazságtalanságot gyógyítottak meg, mint amilyen mély sebet ütöttek a jogászi gondolkozáson. Ez az ex-tempore-rögtönzések, mániákus láza ráragadt, sajnos, az európai biróságokra is, amelyek közül egyesek és egyes országokban csábitónak találták azt, hogy egyes Ítéleteiket ne annyira a belső etikai igazság fűtse, hanem inkább valami liberalkommerzialis jelszó. Sajnos, voltak Európában igen nagy számmal határozatok, amelyek szuverén gőgjükben a „rohanó élet nevében" akartak és akarnak jogot összetörni. Itt a legfőbb ideje, hogy a jogalkotók és jogalkalmazók magiakba szálljanak; a „reine Teoretiker''-ek sokat csúfolt hada újra átvegye az uralmat és Goethe öreg varázslója mintájára visszaparancsolja a csintalan és ez esetben tisztátlan kis szellemeséket. * A háborús gazdasági magánjog korszaka ma már három részre osztható. U. m.: a gazdasági lehetetlenülés kora, a valutakor és végül a valorizációs problémák kora. Ha csak egy pillantást vetünk e hármas felosztásra, meg kell hogy lássa a jogászelme, hogy a jog mint vesztette el e hármas beosztáson belül domináns szerepét; mint hivatkoztak mindég kevésbé gyakran a nyűgös formulára és a gazdasági élet szabadossága mint hódit ott lépésről-lépésre tért. Az első korszakban még egy jogi formula volt a megoldási eszköz. Egyesek még beszéltek békebeli és háborús gazdasági lehetetlenülésről. Érezték e jogászok azt, hogy hogyan csúszik a talaj a strikt jogból a forma nélküli káosz felé. Érezték azt, hogy a tiszta, régi gazdasági lehetetlenülési keret mint lesz álruhája egy uj eszme becsempészésének és mint forgatják ki kufár kezek az eredeti mivoltából, mint dobják azután sutba, miután elvégezte szállás-csináló munkáját. Az utána következő u. n. valutapereknél már kissé groteszk volt az a nagy hűhóval előráncigált vita „a második bekezdés" magyarázata körül; a szándék tisztes volt, de sajnos itt, érezni kellett, hogy szegények a régi jog t teles intézkedései. Az utolsó korról, a valorizációról pedig tételes törvény nem beszél és igy a gazdasági élet szülte eszközökhöz kellett {V.) fordulni, ahelyett, hogy a jog szelleméből kerestük volna a megoldást. Pedig az egész kérdésnek ez éppen az ugrópontja és nyitja. Kell keresni egy magánjogi teóriát, egy magánjogban született eszme- ós gondolatkört, amely összhangban van az általános életfelfogással és lehet, hoírv a gazdasági élettel is. de amely tisztán levezethető akár a régi római jogból, akár az