Magyar jogi szemle, 1924 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1924 / 10. szám - Magánjogtanitásunk kérdéséhez. Reflexiók egy könyvhöz

324 heti. A szerző ad továbbá számos idézetet, összehasonlitást, német, osztrák, porosz, francia, svájci törvényekből, de még ez sem elmélet, sőt gyakran csak arra jó, hogy a kezdőt megzarvtarja. A szerző cnagánjogtana nem igényelheti magának azt, hogy általa s épen mindjárt kezdetben, a hallgató elméleti képzése befejezettnek tekinttessék. Ez a könyv legfeljebb izelátőt a4 a tanulónak, de la magánjogölmélet igazi lényegét nem tárja fel előtte. Pedig erre nagy szükség van. Szükség először is azért, hogy ta hall gató ne katekizmusazerü, rádiktált igazságokat lásson az eléje tárt véleményekben, hanem lássa a vita anyagát és ezen okulva saját meggyőző dése alapján tegyen magáévá egy vagy más tételt; másodszor hogy a tanuló megismerje saját tudományának szellemi mozgalmait s ezek vezéralakjait és ágy kiinduló pontoklat s ösztönzést kapjon saját tudományos kutatásokra. Ebből a fontos szempontból mai tanitásunk végtelenül hiányos. Van-e fizikus, aki ne volna tisztában egy Newton, Volta, Ohm, Torricelli stb. teljesítményeivel'} Ellenben száz fiatal jogtudor közül hány tudja, mivel járult a mlagánjogtan előbbviteléhez Savigny, Jhering, Briuz, (>ői; Grosschmid, Szászy-Sehwarz? Honnan tudná, mikor könyvében egy íraót sem, vagy alig pár szót talál ezekről a nevekről! Ez az elméleti kiképzés volna az igazi betetőzése a magánjogi oktatásnak. Nem gondolom én ezzel azt, hogy az iskola csupa tudósokat akarjon nevelni. Ettől az én követelményem nagyon messze áll még. S tudósokat nem is lehet tetszés szerint nevelni. De azzal sem érheti be, hogy jogi mesterembereket bocsásson az életbe a tudomány megkóstoltatása nélkül. Az élet úgyis •mesteremberré teszi majd a kikerültek nagyrészét. A.z iskolából hozott képzettség legalább egy résznél alkalmas legyen nrra, hogy ezt a mesterembermunkát megnemesiitse, nivóját emelje. Ami pedig a tudóst illeti, minél magasabb egy tudománynak általános színvonala egy országban, annál ma&tasabbra hatolhatnak annak speciális raü velői. Ez az elméleti kiképzés az iskolai oktatás helyes célja. Minden más, történeti vagy összehasonlító jogtudományi oktatás csak ennek szolgálatában bír létjogosultsággal. Speeiáliter, — hogy még egyszer visszatérjek rá, — a római jogé is. Ez utóbbié különösen azért, mert az elméleti oktatás rajta keresztül válik legtökéletesebbé. Ez az utóbbi kijelentés nem frázis. A római jognak olyan finomságai vannak, benne a tisztta jográció oly szabadon érvényesül, mint egy modem jogban sem, mert ez utóbbit «a tömeg szempontjai, jogpolitikai mérlegelések gyakran kényszeritik egyegy probléma leegyszeriisitésére, a logikai éles elhatárolások letompitására, az eljárások gyorsabbá, olcsóbbá tételére. Ép azért a tanításban a római jog megbecsülhetetlen összehasonlitó anyag, ai»it azonban la mai i'endszer, mely az institúcióknál megáll, nem használ ki. Viszont az elmélet ma nem zárkózna tik a római jog anyagára, mini azt jórészt a német pandektajog tette. A ma problémái a mai élet jogának elemezését követelik s ennél a római jog már csak segédeszközként, bár elsőrangú segédeszközként szerepel. Mellette azonban ma már helyet követel a tágabb körű összeliasonlitó jogtudomány, mely magának a római jognak megértését is elősegíti. Mindezen követelményeknek a szerző könyve nem felel meg s ismétlem, keretei szerint nem is felelhet meg. Ebből nem is akarok neki -szemrehányást tenni. Ahogy ő elgondolta a rendszert, Unnak az ő könyve jól megfelel. Csak az a baj szerintem, hogy rosszul gondolta el. Ellenben joggal illetheti szemrehányás magánjogi irodalmunkat, lamely idáig nem termelt legalább egy vezető munkát, egy oly tankönyvet, mely kezdőt és haladót az elméleti magánjog vitakérdéseiben eligazítana. Elhiszem, hogy a magánjog professzorai egyetemi előadásaikban igyekeznek hallgatóik előtt a tárgyalt kérdések elméleti vonatkozásait is az európai magánjogi elmélet bevonásával megvilágítaná, egyesekről biztosan tudom is ezt; azonban bármily értékes legyen is az egyetemi előadás, az csak