Magyar jogi szemle, 1924 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1924 / 10. szám - Magánjogtanitásunk kérdéséhez. Reflexiók egy könyvhöz

325 NZÓ, mely szűk körben hangzik el és ott ós gyorsan elrepül. Még ha # hallgató jegyietekben rögzíti is meg, tökéletlen marad. Könyvre van szükség, mely a hUUgatónak folyton rendelkezésére álljon B bármely kérdésnél feltárja előtte a tudomány kételyeit, harcait, eredményeit s elMwérjo őt az egyetemi padokból az élet utaira, a birói székbe, az. ügyvédi Íróasztalra a mindig készen álljon, hogy egy-egy felmerülő kétségnél nocsak a kúriai gyakorlat, hanem a tudomány álláspontjáról is folyton információt adjon. Egy magyar Enneccerusra gondolok, mely az élő tételes jogot rendszeresen s az elméleti tudomány magasságából ismertesse. «Ilyen pedig nincs. Meglévő magánjogi tankönyveink sokkal kurtábban bánnak el az elmélet kérdéseivel, minisem hogy azt elegendőnek lehetne tarítxnom. Utalok itt büntetőjogi tanikönyvirodalmunk ujabb vezető munkáira, melyek — az előbbiekkel ellentétben — igenis feladatuknak tartják, hogy az elméleti irodalom álláspontjáról is mindenütt tájékoztassák a tanulói, és az olvasót.* Hogy ibefejezzem iá gondolatkört, szerintem a kezdőnek a magyar magánjog institúcióit kell adni (egyúttal vele párhuzamosan az államjogba való bevezetést a magyar közjogon ós a büntetőjog alapelemeit). Ezután, egy ezekből az igazán alapvető tárgyakból tett alapvizsga után, kaphatja a második-harmadik évfolyamon tudományának történeti, gazdasági és bölcseleti kiegészítő stúdiumait (melyekről egy második alapvizsgán tartoznék beszámolni), hogy aztán tanulmányait az utolsó évfolyamon amagánjog (beleértve a keresk. jogot is), államjog és büntetőjog elméletileg elmélyített stúdiumaival fejezze be. Lezárná pedig az egész tanfolyamot egy egységes elméleti államvissga (kültagok kizárásával.) A tételes jog aprólékos ismerete külön gyakorlati vizsgák (ügyvédi, birói, fogalmazói stb.) tárgya. A doktorátus pedig, mint a kiválóbbaknak való önkitüntető vizsgaalkalom, a képesítő államvizsgától szigorúan elkülönítendő. A mai rendszer, mely minden szamarat a doktorsüveg alá hajt és ereszt, egyenesen kulturbotrány. Kellene talán még valiamit mondanom magáról a könyvről, melyhez fűztem fenti reflexióimat. Ez azonban — azokon felül, amiket már elmondtam róla, a részletekbe vezetne, melyek tárgyalásának itt nem lehet helye. Egy megjegyzést azonban mégsem fojthatok vissza. A szerző muri kája elején — kivételesen — megemlit egynehány nevet a magánjogtudomány nagyjai közül. 'Azonban rettenetes helyesírással, így: Sawigny, Yhering, Brins, Becker. — Mi ez? Azt hinném, hogy sajtóhiba, de következetesen ismétlődik. Viszont nem tételezem fel, hogy a szerző csak oly távoli ismeretségben volna o nevek viselőivel, hogy a névre ily hiányosan emlékezik. Kétségtelen, hogy az egész nem becsületbevágó hiba, de megbocsáthatatlan pongyolaság. Mit gondolna a magyar tudományosságról egy német \agy francia szakember, akinek ez a könyv esetleg kezébe kerülne, ha egy szakmunkából, melyből a neveken kívül egy szót sem ért, ilyen sajtóhibák merednek feléje1? — Azok a nevek megérdemlik, hogy helyesen irjuk le őket, pláne a kezdő első tankönyvéibe. Dr. Marton Géza. Külön hely illeti meg Tóth Lajos kollegámnak nemrég egy ujabb kötettel bővült Magyar magánjog-át, amely csakugyan izig-vérig magánjogi dogmatikát, söt csakis azt ad. Azonban félek, hogy ez a tartalmában igen gazdag ós értékes munka, bármily nyeresége is egyébként tudományos irodalmunknak, épen mert nem az oktató előadásra, hanem az elmélet vitáinak és kételyeinek kidomboritására helyezi a súlyt, sőt e vitákban és a kételyek ébresztésében éles elemzéseivel inasa is a legaktivebben vesz részt, a tanulónak túlontúl magas, annál is inkább, mert hiányzik ép az az általam kivánt könyv, mely a tanulót, (sőt a már végzettet is) a dogmatikai tárgyalás e magasiskolájára előkészítse.