Magyar jogi szemle, 1923 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 1. szám - Ungarische Bibliothek

28 családi birtok, vitézi telek) megfogja találni azokat a szálakat, melyek az 1920 : XXXVI. t.-cikkből ezeknek a régi statútumoknak gondolatvilágába nyúlnak vissza. Két tévedését azonban le kell szögeznünk. A statútumok mindig helyhatóságiak voltak és nem a legújabb curiai gyakorlat adott nekik territoriális jelleget, amint ezt szerző a jász-kun statútumok tekintetében állítja. Azután: a statútumok (a régiek) kötelező ereje (amennyiben még meg van) nem a szokáson alapszik, nem Íratlan, hanem tételezett kútfő. A privilégiumok tárgyalása rendén a vám- és révjogokra tesz a szerző bizonyos vonatkozást (26. 1. 1—2. sor), melyekkel kételyt támaszthat azoknak a mai jogban való helyzete és megítélése felől. Tekintettel nevezetesen arra, hogy a mondott jogok a kir. kisebb haszonvételek közé tartoznak, ezek pedig a nemesi ingatlanok feletti tulajdonjognak alkatrészei oly értelemben, hogy azt a nem nemesi ingatlan feletti tulajdonjoghoz képest tartalmilag terjedtebbé teszik s tekintve azt, hogy a vám- és révjogok keletkezése csak a városok, egyházak és egyházi vagy egyéb közületek kedvezményezése esetén utalhatók a szorosan vett privilegiális adományozások eszmekörébe: hálás dolog lett volna, ha a német jogászközönség előtt jogforrástanunknak ezt az érdekes részét kevésbbé sommásan intézi el. Általában véve azt, amit szerző a magyar magánjog jogforrási rendszerének egyénies jellegéről, különlegességéről bevezető élőbeszédében beigér: az egyes kútfők tárgyalásánál nem váltja be, vagy helyesebben az itt kinálkozó pompás anyagot kellő mértékben felhasználni elmulasztja. 4. Amit szerző a jogmagyarázat körül magyar magánjogként tanit: vitatható elméleti álláspont lehet, de az élőjoghoz aligha tartozik; sőt azt mondhatnók, hogy egy kicsit veszedelemesen „szabadjogi" túlzásnak tűnik fel. Szerző alaptétele az, hogy valamely jogszabály magyarázat utján felderítendő tartalmára döntő befolyása annak a felfogásnak van, mely a felmerült és a kérdéses jogszabály alá hajlítandó jogeset tényállápbeli megvalósulásának időpontja szerint megállapítható. Ez röviden azt tenné, hogy a biró ugy és oly tartalommal alkalmazza a jogszabályt, amint éppen jónak látja, ahogy cél- és észszerűnek tekinti. A törvényhozó akaratának és célzatának kutatása pedig felesleges, mert a jogszabály tartalmát senki sem értheti másképen, mint ahogy az az alkalmazás idejében is az eldöntendő jogesethez viszonyítva „sich darbietet". Bizonyos, hogy a szabados jogmagyarázatra, pláne az utóbbi években, untig elég példát sorakoztathatna fel szerző álláspontja igazolására. De a sok példa dacára is, még mindig áll a tétel, hogy a jogszabály nem tartalmának az idők változása szerinti több vagy kevesebb észszerüsége okán, hanem azért kötelez, mert hát éppen jogszabály. A tartalmában levő parancsoló vagy tiltó akarat nem az alkalmazó biró akarata, hanem a jogszabály alkotására hivatott tényezője és ezért ennek az akaratnak tisztázása és felderítése mégis csak az egész magyarázati tevékenység egyetlen és kizárólagos iránytűje kell hogy maradjon. A „freie Eechtsprechung" hívei nyilvánvalóan ott tévednek, ahol a jogot alkalmazó biró elavult, a változott viszonyok között visszássá vált jogszabállyal áll szemközt és ítéletével oly jogi álláspontra helyezkedik, melyet a jogszabály az ő eredeti tartalma szerint már nem fed s ezzel előkészíti a talaját annak, hogy a teljesen kiés félremagyarázott régi jogszabály romjaiból esetleg egy uj szokásjogi tétel keljen elő. Ahol a jogfejlesztés munkájának oroszlánrésze a szokásra hárul, ahol a „szabados jogmagyarázat" révén ilyen innovatiokat az a bíróság eszközöl, melynek ítélete magasabb fórum elé már nem juthat, s ahol a szokás maga is hiteles magyarázatnak a tényezője s ezenkívül egyenesen törvényrontó hatálya is elismert dolog: az ily jelenségek elég gyakoriak lehetnek. Ez a jelenség ismerhető fel a szerző által felhívott azokban a curiai ítéletekben is, melyek a törvénytelen gyermek anyai ágon való örökösödési jogát kimondták, azt azonban, hogy ez álláspont „magyarázat" utján elért eredmény, avagy különösen, hogy már kikristályosodott szokásjogi szabály volna: egyáltalában nem vagyunk hajlandók szerzőtől ellentmondást nem tűrő igazságként elfogadni. Idősültség benne