Magyar jogi szemle, 1923 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 5. szám - Büntetőjogi reformkérdések

144 ban a polgári peres eljárás terén várható újításokat jellemezte. Nem is leihet arra gondolni, hogy a mai viszonyok közt tovább haladjunk a háború előtt kitűzött célok felé, s a változtatásokat sem lehet abból a szempontból megitólni. Eszközt kell találni csupán, amely igazságszolgáltatásunkat életképességében megtartja, amelynek segélyével kielégíthetők legyenek azok a minimális igények, amelyeket az államhatalommal szemben minden polgár méltán és feltótlen támaszthat. Ha figyelembe vesszük azokat a legújabb intézkedéseket, amelyek a büntetőjogi eljárás terén épen és kizárólag ezt a célt kívánják szolgálni, ugy észrevételeinket két főcsoportba kell tömöríteni. Gyakorlati tapasztalatok alapján mondhatunk ugyanis bírálatot a büntető igazságszolgáltatás egyszerűsítéséről szóló 1921. évi XXIX. törvénycikk újításairól, mig a háború esetére szóló kivételes hatalom megszűnésével kapcsolatos igazságügyi rendelkezésekről szóló törvény kriminális rendelkezéseit ezideig inkább csak elméleti szempontokból méltathatjuk. El is tekintve azonban ettől a körülménytől a két törvényhozási reform között egyébként is lényeges a különbség, mert első pillantásra is kitűnik, hogy a kivételes hatalom megszüntetésekor fennálló politikai és társadalmi viszonyok voltak azok, amelyek a törvényhozást az uj rendelkezések foganatba vételére késztették. A törvénynek — bár kifejezetten ki nem mondott — alapgondolata, hogy bár a háború megszűnt, azok a közviszonyok, amelyek a békés állapotokat jellemzik még vissza nem tértek. Csakis eme feltevés mellett érthető az indokolásnak az a megállapítása, hogy a kivételes hatalom alapján sok olyan rendeletet bocsájtottak ki, amelyek nemcsak a háborús viszonyok közt voltak nélkülözhetetlenek, hanem a mai ós későbbi időkben is szükségesek és mint a gyakorlatban jól bevált rendelkezések oly hasznosak, hogy azoknak megfelelő törvényi szabályozása nem mellőzhető. Az a mondás, hogy a legjobb az a( büntetörvény, amely önmagát minél hamarabb feleslegessé teszi, különösen áll a kivételes hatalom alapján kibocsájtott jogszabályokra. Az a feltevés pedig, hogy ezekre még szüksége van az államhatalomnak, kétségkívül arra mutat, hogy a régi, valóban békés állapotok még csupán a vágyak sorában szerepelnek. A kivételes hatalom rendeleteinek egy részét kodifikáló törvény sorozatát tartja fenn azoknak az intézkedéseknek", amelyek létjogosultsága a háborús veszélyben az állam élethalál harca által létesített feszültségben rejlett. Ezt a tényezőt kellett valamely másikkal helyettesíteni, ha a rendkívüli állapotokhoz mért intézkedések hatályát kívánjuk meghoszr szabbitani. Ha végig tekintünk az 1912:LX1II. t.-c. indokolásán, csaknem minden egyes szakasznál reá találunk a törvény szerkesztőinek amaz utalására, hogy az általánosan