Magyar jogi szemle, 1923 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 5. szám - A jogakadémiák megszüntetése és a jogi oktatás gyökeres reformja

137 apasztása, illetőleg felesleges állások eltörlése iránt annyira hangoztatott követelés tehát kétségtelenül jogosnak ós kívánatosnak tünteti fel az emiitett öt felekezeti jogakadémia megszüntetését, annál is inkább, mert ezek az intézetek tudvalevőleg az utóbbi időkben amúgy is halódó állapotban voltak, a négy egyetemi jogi facultás mellett igazán esak mellékes szerepet töltöttek be, másfelől megszüntetésük éppen most a legkönnyebben keresztülvihető, mert tanáraik létszáma az utolsó időben annyira leolvadt (legtöbb helyt 3—4 rendes tanár működik), hogy ezek elhelyezése, illetőleg kártalanítása nagyobb nehézséggel éppen nem járna. Ezenfelül az is felvethető, vájjon képesek lennénk-e a jogakadémiák megmaradása esetén a négy egyetemi jogi karon kivül még öt jogi főiskolát valóban arra való jeles tanerőkkel (8—8 rendes tanárt számitva, 40 kiváló jogtudóssal) ellátni? Mindezek a szempontok tehát, ismétlem, a laikus közönség előtt teljesen tetszetősnek és indokoltnak tüntethetik fel a jogakadémiák tervbevett megszüntetését. Ha azonban a dolog mélyére tekintünk s a kérdést mint a jogi szakképzés egy részletét, mint a hazai kultúra fejlesztésének kórdósét tekintjük, nem lehet oly könnyen elsi klánunk öt kulturintézet megszüntetése felett. Ezt a kérdést nem szabad egyszerű financiális szempontból vagy a tisztviselői létszámcsökkentés egy részlete gyanánt kezelni. Jól mondta Berzeviczy Albert még a „harmadik" egyetem felállitása érdekében irt művében, hogy „kultúrintézményeket nem szabad egyszerűen agyoncsapni". Ha ez igaz volt három évtizeddel ezelőtt, mennyivel igazabb éppen a mai szomorú helyzetünkben, amikor hazánk régi jogos határainak visszaszerzését — minden becsületes magyar ember legszentebb óhaját és imáját — csak kultúránk színvonalának, szellemi, erkölcsi ós gazdasági erőink fokának emelésétől remélhetjük. A jogakadémiák megszüntetése tehát csak abban az esetben helyeselhető, ha ezek a tisztes multu intézmények valóban idejüket multák, ha nem illeszthetők be többé a jogi szakképzés helyes rendszerébe, vagyis ha azokat a jelenlegi területi csonkulásunk nélkül, a régi és a visszaállítandó nagy Magyarországon is meg kellett volna, illetve meg kellene szüntetnünk. így téve fel a kérdést, azt hiszem, nem lehet oly könynyen pálcát törnünk az emiitett öt intézet felett, melyeknek jelen állapota miatt ha teljesen jogos kifogásokat tehetünk is, de másfelől el kell ismernie mindenkinek, hogy azok hosz szu időkön át (a ma is működők közül az egri és a sárospataki századok óta) hasznos és áldásos kulturtevékenységet fejtettek ki és sikeresen pótolták az egyetemi jogi karok helyét. S ki tudja, a távoli jövőben — hiszen sorsunk jobbra fordultát, a teljes Magyarország feltámadását nem szabad kishitüen ki-