Magyar jogi szemle, 1923 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 5. szám - A jogakadémiák megszüntetése és a jogi oktatás gyökeres reformja

138 zártnak tekintenünk — nem teljesitenének-e még, legalább egy-kettő közülök, hasznos és sikeres szolgálatot a hazai jogászképzés terén. A dolog tehát, nézetem szerint, azon fordul meg, miként akarjuk reformálni a jogi szakoktatást a közel jövőben. Készemről ugyanis petitio principii-nek tekintem, hogy a jogászképzés ügyét a vallás- és közoktatásügyi minisztérium nem hagyhatja sokáig gyökeres reformálás nélkül. A hazai jogászközönség előtt közismert tények jogi oktatásunk sebei, amiknek gyökeres orvoslását évtizedek óta sürgetik a legilletékesebb szaktetstületek. Legutóbb Plósz Sándor fejtette ki (Magyar Jogi Szemle 1921 jan. f.) a reform szükségességét s rámutatott arra, hogy a jogi oktatás kérdésének mielőbbi megoldására törekedni ma elsőrangú hazafias kötelesség. Nem akarom ismételni az annyiszor hangoztatott panaszokat, csak azt vagyok bátor én is kiemelni ezúttal, hogy a mai válságos időkben, amikor minden téren kettőzött erővel, megfeszített szorgalommal kellene dolgoznunk, hogy szerencsétlenül járt nemzetünket talpraállitsuk, ma még kevésbbé szabad elnéznünk azt, hogy joghallgatóinknak, valljuk be őszintén — kivált a felső évfolyamokon — ma is csak kis része látogatja az előadásokat, -szemináriumi, praktikumi munkás édes-kevés, a négyévi tanidőt tehát a hallgatók nagy része egyáltalán nem használja ki kellően. Igaz, hogy az alapvizsgákon, szigorlatokon elég sokan kárát vallják a tanidő ily elhanyagolásának s az egyetemi jogi karok a szigorlatokon kérlelhetetlenül megkövetelik a teljes készültséget, kétségtelen azonban, hogy ez a rendszer, mely megtűri, hogy a hallgató csak a vizsgákon találkozzék a professoraival, nemhogy ideálisnak nem mondható, de az emiitett szempontból csakugyan minél előbb gyökeresen reformálandó. Egyetlen főiskolai pálya tanulmányi és vizsgarendje nem ismer és nem tür ilyen állapotokat, s ha azokon szükséges és lehetséges a négy vagy öt évi tanidő helyes és sikeres felhasználása, miért ne lehetne ezt keresztülvinni a jogi karokon is. Az a sokat hallott banális ellenvetés, hogy a szegény fiu kénytelen irodákban vagy nevelőséggel megkeresni a létfenntartási költségeit, ha áll is egyes esetekben, de a nagy többségnél csak ámitás. Sőt éppen azt láthatjuk, hogy akárhány sízegény fiu össze tudja egyeztetni a mellékfoglalkozását a tanórák látogatásával. Ez a kérdés különben egy másik nagy probléma, az általam is legjobban ismert és lelkemből pártolt diáksegélyaetio és az egyetemi internátusok problémája, amellyel ezúttal nem foglalkozhatom. Csak kiemelni akartam, hogy a tanulmányi és vizsgarend annyira kívánatos reformját nem szabad ad graecas calendas odázgatnunk a kétségtelenül fenn-