Magyar jogi szemle, 1922 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 1. szám - A büntetőjogi beismerés. Tanulmány a büntetőperjog köréből

tási képességgel,5 illetőleg annak tartalmi körévei. Jelenti pedig annak megkivánását, hogy a beismerő nyilatkozata megtételekor elmeműködésének zavartalan állapotával rendelkezzék, a képzetalakulás, a gondolatalkotás, észlelési és közlési képesség, emlékezés világos és határozott legyen nála.0'7 Az öntudatlan állapot különböző válfajai kizárják a lehetőségét annak, hogy az ilyen állapotban tett nyilatkozat büntetőjogi beismerésképen értékelhető legyen. Köztudomás szerint ilyen állapotok: a részegség, az álom, vagy az úgynevezett hipnotikus kábultság, az elmebetegség. Az öntudatosaág kellékének további fejtegetése itt szükségtelen, mert az ilyen lelkiállapotban tett beismerő nyilatkozatok értékelés alá esnek, — az értékelésről pedig a maga helyén szólunk. Nagyon természetes, hogy az értékelő művelet olyan eredményre is vezethet, amely a kijelentésnek jogi, logikai és psychologiai szempontból teljes értéktelenségét állapitja meg. A beismerés a tágan értelmezett cselekvés fogalmi körébe tartozik; ha itt azt a kifejezést használom, hogy jogi, közelebbről büntetőjogi cselekvés: ezzel nem helyezkedtem ellentétbe az 3 V. ö. pl. Merkel (Lehrbuch) a beszámitási képességet — mondhatni az általános jogtan világában — egyenesen a cselekvő egyéni felfogása szerinti hatás-okozás hatalmának tekinti. „Die Zurechnungsíahigkeit ist . . . die Macht wirksam zu werden nach eigenem Mass." 6 Finkey (Tankönyv) az öntudatos állapot negativ ismérveit a következőképen határozza meg: „az öntudatlan állapot az elmetehetség működésének olyan időleges szünetelése, melyben a képzetek öntudatos alakulása, a gondolatalkotás, az eszmélet és emlékezet hiányzik vagy elhomályosodott". 182. L 7 Az öntudatossághoz: csak az tartozik hozzá, hogy a nyilatkozó íudatköre a kijelentés belső tartalmára s annak jelentőségére terjed ki, de nem azokra a külső viszonyokra is, amelyek között a megtett nyilatkozat büntetőjogi beismerésképpen jelenik meg. Glaser az öntudatosságnak nézetem szerint tulszigoru s nem egészen helytálló értelmet tulajdonit: „Das gleiche (tudniillik a beismerés tekintetében öntudatlanság) gilt auch sonst, wenn zwar der Redende sich dessen, was er spricht, bewusst ist, aber nicht der Umstánde, welche die Á\usserung zu einem Gestándniss stempeln; aus derselben die Gefahr straírechtlicher Verurteilung erwachsen zu lassen: dies ist der Fali, wenn jemand belauscht wird, wenn er unter Umstánden spricht, wo es ihm mit seiner Ausserung gar nicht ernst sein musste, wenn er etwa mit Tatén prahlt, von denen er glaubt, dass sie auf die Zuhörer Eindruck machen werden, oder wo zwar die Absicht, die Wahrheit zu reden, anzunehmen ist, alléin ihm der Zusammenhang nicht bekannt sein konnte, welcher eine tatsáchliche Angabe als eine ihn gefáhrndende erscheinen lásst, was nicht bloss von aussergerichtlichen Aussemngen gelten kann, sondern auch von Erklárungen, die jemand in einem Civilprozess, als Partei oder Zeuge, oder auch aus Anlass einer anderen Strafverhandlung — sei er als Beschuldigter, sei er als Zeuge, — abgiebt und wobei ihm der Zusammenhang dessen, was er sagt, mit dem Gegenstande einer spáteren Anklage noch nicht erkennbar isi". — Die Lehre vom Beweis 332—333. 1.