Magyar jogi szemle, 1922 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 1. szám - Kritikai tanulmányok a közjog és a magánjog megkülönböztetésének a kérdéséhez

26 des tous. Ennek pedig az a kikerülhetetlen következménye, hogy a közérdek in concreto ellentétben lehet X., Y. vagy Z. magánérdekével. Ez a közérdek, amelynek közelebbi jelentését és az egyéni érdek felett magasabbrendűségét az előbbi fejezetben mutattam ki, ez az a tárgyilagos elv, amely módot nyújt az ellentétes érdekek között a döntésre. Ha tehát a ma'gánjog nem magánérdeket uraló jogszabályok rendszere, — aminthogy láttuk, hogy nem az, hanem éppen ugy a közérdek szempontjainak hódol, mint a választójog, a ministeri felelősség, a bűnvádi eljárás vagy a közegészségügy jogszabályai — van-e akkor létjogosultsága ennek a hagyományos dualizmusnak, amely különbséget tesz a jog anyagában kétféle elem, közjog és magánjog között? Minthogy lényegében, minden jog olyan jellegű, aminőt a remekjogi doktrína a közjogi szabályokra nézve vitat, vagyis a jog minden ágazata a közérdek szerint igazodik, talán ezt a dichotomiát teljesen el kellene ejteni? Ez a nézet talált is képviselőkre, de ez igazán nem sokat jelent, mert olyan abszurd tanítás, amely ne találna követőkre, alig van. A magam véleménye ebben a kérdésben az, hogy a közjog és a magánjog közötti megkülönböztetést fenn kell tartani, mert egy igen mélyreható különbség, amely a jog egészét két különböző mezőnyre választja szét, félreismerhetetlen. A jogszabályok egy részének kétségtelen rendeltetése az. hogy magának az állami közösségnek a fennmaradását szolgálja. Ezzel szemben van a jogszabályoknak egy másik csoportja, amely már nyilván feltételezi az államhatalom létezését és működését. Van azután egy olyan csoport is, amelynél kétséges, hogy az állam puszta megmaradási érdekét, vagy azon túlmenő célokat szolgál. Ez azonban, a felosztási alapon maradva nem önálló osztály az előbbi kettővel szemben, hanem csak a dichotomia gyakorlati alkalmazásának a nehézsége, az ilyen jogszabályok elvben vagy az egyik, vagy a másik csoportba sorolhatók. Az előbbi osztályhoz tartozók alkotják a közjog, az utóbbiak pedig a magánjog szabályait, pz az, amit a római remekjog olyan klasszikus egyszerűséggel fejez ki — s ami a modern , és legmodernebb jogelméletben — viszont a római doktrínának a hibájából — annyira zavaros lett annak folvtán. hogy az elméleti jogtudomány látta a klasszikus hagyományú érdekelmélet szembeszökő helytelenségét, de egyszersmind érezte f azt is, hogy a jog egyes részeit nagy különbségek választják el egymástól, ezen felismerés folytán más és más mozzanatok keresett, amelyek egy nagyvonalú dualisztikus felosztásnak alapjául szolgálhatnak. Nagy igyekezete közben nem vette