Magyar jogi szemle, 1922 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 1. szám - Kritikai tanulmányok a közjog és a magánjog megkülönböztetésének a kérdéséhez

21 kel egybevetve kevés ujat mutat Schmidt Richárd, aki, mintegy a mult század visszhangjakép, a közjog, vagyis az egyes és a felette lebegő államhatalom közötti viszony jogi szabályozásában a végső elvekét a szabadságban és egyenlőségben, vagyis abban látja, hogy az államhatalom a cselekvési szabadság jogi korlátainak a megvonásánál az egyéniséget csak egv bizonyos mértékig korlátolhatja, lehető gonddal óva azt a teljes elnyomástól; másrészt e korlátozásoknak — már amennvire csak lehet — egyenlő súllyal kell nehezedniük a társadalom valamennyi tagjára15. Egészen uj ösvényeken haladva jut ugyanide a modern jogbölcseleti irodalom vezéralakja, Stammler is: a helves jognak az ő rendszerében két végső alapelve van, ugv mint az emberi öncéluságból következően az egyesnek kijáró elismerés {Achtung), vagyis az egyéniség tiszteletbentartása és abból folyóan, hogy a jog,a társadalmi élet rendje, ami a célok közösségével egyértelmű; az egyest a javak tekintetében megillető, a célok tekintetében pedig kötelező részvétel (Teilnahme) alapelve16. A jog alaptörvényének individualisztikus felfogása minden esetre azzal a nagy fölénnyel bir a többi megoldások fölött, • hogy világosan szeme előtt lebegvén a cél, a fogalmazásban is bizonyos exaktságot sikerült elérnie. A primér adottság, amiből az individualizmus elindul: az egyén, — kézzel fogható, exakt biológiai és lélektani egység. Sokkal nehezebb a másik ut, amelyik nem onnan indul, hogy „kezdetben vala az egyén", hanem egy igen vitás metafizikai szubsztrátumot, a társada'mat, illetőleg az államot tekinti az ősadottságnak, amelyen belül az egyént analízissel, absztrakcióval lehet felfedezni, — genetikusan szólva, az egyén a társadalmi fejlődés alacsonvabb fokozatán teljesen beleolvad az összességbe és csak később jut el személyiségének az elismertetéséhez. Nem azt keresi ez a felfogás, hogy tekintettel a társas együttlétre, az egyéni cselekvési szféra mennyire korlátozható anélkül, hogy a szociális etika alfáját, az egyéni öncélúságot sértené. De kiindulva a közösség gondolatából, éppen megfordítva azt keresi, hogy a közös célok, amelyek megvalósítása feltétlen szükségesség, menynyire engedik meg az egyéniség érvényesülését. Ennek az utóbbi felfogásnak egy homályos, legalább is nehéz metafizikai fogalomból kell elindulnia: mi a társadalom, 15 Die Strafrechtsreform in ihrer staatsrechtlichen und politischen Bedeutung c nagyértékü tanulmányában 116—127. ^Minthogy ezt a felfogást magamévá nem teszem, filius ante patrem miatt szemrehányás nem érhet azért, hogy a közjogra irányadó helyességi elvekből akarom a közjog fogalmát levezetni. 16 Die Lehre vom richtigen Recht 208—211. Theorie der Rechts wissenschaft 676—082.