Magyar jogi szemle, 1921 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1921 / 1. szám - A királyválasztás joga

él kénytelen magát megvédelmezni s amelyik csak dinasztiájára támaszkodik, már akkor elveszett, amikor erre először gondol. A kölcsönös védelem, ugy amint az végre volt hajtva, teljesen közös külüggyel és minden katonájában közös hadüggyel, tulajdonképpen csak Magyarországot kötelezte Ausztria védelmére, de sem Ausztriát, sem a dinasztiát Magyarország védelmére. Sőt azt lehet mondani, hogy a kölcsönös védelemnek közös védelem formájában történt megvalósítása tulajdonképpen megbénította, nem oedig erősítette Magyarország önvédelmét. De hát hagyjuk a kitéréseket s térjünk vissza Kmetynek a kölcsönös védelem kötelezettségének teljesíthetetlenné válásával kapcsolatosan levont jogi következtetéseihez. Olybá hangzik nekem Kmetynek fennebb idézett állítása, mintha valaki azt mondaná, hogy az A. és B. között kötött házasság semmis és érvénytelen, mert amikor A. B.-vel házasságra lépett, ezt azzal a céllal és kikötéssel tette, hogv B. jelen tékeny vagyonával fog A. gazdasági tevékenységéhez hozzájárulni. A házasság ezzel a céllal megköttetett s B. A.-nak gazdasági tevékenységét saját vagyonával jelentékenyen támogatta, de időközben B.-nek egész vagyonát kitevő hajórakománya tengeri vihar következtében a hajóval együtt elsülyedt és B. teljesen vagyontalanná lett. Az mellékes, hogy vis major (tengeri vihar) okozta B. vagyonának elpusztulását, a lényeges az, hogy B. nem volt képes többé megfelelni a házassági szerződésben kikötött ama feltételnek, hogy A.-t vagyonával támogatni fogja, igy tehát a házasság érvénytelenné és semmissé válik. A fennebb előadott házassági vagyonjogi példában alkalmazott Kmety-féle rabulisztika abszurditása, azt hiszem, eléggé kétségtelenné teszi az ő érvelésének tarthatatlanságát, mert bármennyire lett légyen is a feloszthatatlan és elválaszthatatlan együttbirtoklása az indoka a nőági örökösödés megállapításának 1723-ban, ebből még nem következik, hogy ez kikötött feltétele is volt a nőági trónörökösödés fennmaradásának. Nem is az 1723. évi i. t.-c. 4. §-a az a forrás, melyből a nőág örökösödési jogának megszűnésére vonatkozó teória buzog, hanem boldogult Jászi Viktornak egy értekezése, amelyben azt állította, hogy az 1723. évi trónöröklési törvények az ausztriai ház nőági öröklési rendjét nem szabályozzák, hanem egyszerű inkorporativ utalással magukévá teszik az ausztriai pragmatica sanctiót, vagyis az ausztriai ház házi törvényeinek idevonatkozó rendelkezéseit. Eszerint a 'felfogás szerint a magyar király csak az lehet, aki ausztriai főherceg, azaz ausztriai uralkodó, ma ausztriai császár. Az ausztriai császár tehát ipso facto Magyarország királya, amiből az követ-