Magyar jogi szemle, 1920 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1920 / 2. szám - Az új idők közjogi követelményei és régi alkotmányunk

67 megszakításával járó bajokat már elszenvedtük, hiba volna ilyen valami viszonyt ismét létrehozni. A magyar és osztrák állam kapcsolatának megszűnte megjelöli azt az irányt is, amelyben a jövendő alkotmányfejlődésnek haladnia kell. Ennek a fejlődésnek abba az irányba kell visszatérnie, amelyben a régi magyar alkotmányfejlődés haladt akkor, mikor Magyarország a XVI. század elején belépett abba a kapcsolatba, amely rá nézve végzetessé vált és amelynek következtében ettől az iránytól eltért. Ez az irány párhuzamos azzal, amelyet az uj idők követelményei is megkivánnak, de egy másik tényleg megkezdett iránynak veszélyével és fonákságaival nincs egybekötve. A régi magyar alkotmányfejlődésnek iránya, ha azt egészében nézzük és egyes időközi kitéréseit nem vesszük figyelembe, az volt, amely az állam lényeges alkotó elemének, a népnek az államhatalom gyakorlásában mind nagyobb és határozóbb befolyást biztosit ugy az állam egészére kiható törvényhozásban és kormányzatban, mint az központi államhatalmi nyilvánulások külső, közvetlen, önkormányzati végrehajtásában, amely tehát ugy az összesség szabadságának, mint az egyéni szabadságnak is legkedvezőbb, de amely amellett a királyságban az állami tekintély külső képviseleti szervét fenntartja és pedig ugy, hogy az állam két alkotó elemét, a népet és az uralkodót a koronának fogalmával, mint az „ország szent koronájával" jelképezett egységbe foglalta olyképp, hogy e két alkotó elem nem mint két egymással szembenálló külön célú jogalany jelentkezik, hanem mint amelynek egy egésznek azonos és közös célú szerves és összefüggő részei, egy testnek tagjai. Az ebben az irányban haladó régi alkotmányfejlődésünk kimondta a XVI. század elején a Hármaskönyvben azt az elve*, hogy a király hatalmát az összesség hatalmából és tekintélyéből (a communitate et communitatis ab auctoritate Hk. I. r. 3. c.) birja, amely elv az európai kontinensen csak a XIX. században érvényesült az 1830-ban felállított belga királyságban s azután más monarchiákban (Olaszországban, Romániában) ; ez alkotmányfejlődés ugyancsak a XVI. század elején törvényben szabályozta a király tanácsosainak felelősségét, amely elvhez az európai kontinentális alkotmányfejlődés csak a XVIII. század végén és a XIX. században jutott eí; és a régi magyar alkotmányfejlődésben megtaláljuk már a XIII. századtól kezdve a parlament befolyása mellett való királyi kormányzás rendszerére való törekvést, sőt annak megvaíósilását a nádori intézményben, amely intézménynek legpregnánsabb jellemvonása éppen az volt, hogy az országgyűléssel összhang-