Magyar jogi szemle, 1920 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1920 / 1. szám - Büntetőjogi feladatok a közel jövőben

35 ismerték. Igaz, az 1917. évi Gy. B. P. enyhített a gyorsított eljárás szigorán. A későbbi kormányok azonban ezt egyre szigorítani igyekeztek. A szocialista kormánynak ez az igyekezete nyilatkozik meg az árdrágító visszaélésekről szóló 1919 : XII. néptörvényben. E jogalkotás ugyanis nemcsak hogy a Gy. B. T. szabályait hatályukban fenntartja, de tartalmaz egy, a vádlott érdeke szempontjából igen súlyos oly rendelkezést, melyhez fogható az előző szabályzatokban nem foglaltatott. E rendelkezés az, hogy az ítélet elleni egyfokú, a ténykérdésre is kiterjedő perorvoslat fölöti az ítélőtábla nem nyilvános tanácsülésen határoz. Tehát a felsőbíróság előtt a felek fel nem szólalhattak, sőt az ügy előadásakor jelen nem lehettek ; a felsőbíróság a felek meghallgatása nélkül hozta volna meg ítéletét. A Friedrich-kormánynak ez a törekvése pedig a kommunisták ügyeiben követendő eljárást szabályozó rendeletben nyilatkozik meg. E szabályzat kötelezőleg előírja a gyanúsított letartóztatását, nemcsak a vizsgálatot zárja ki, de az alakszerű nyomozást is, és — az ujrafelvételt s a jogegység érdekében használható perorvoslatot ide nem értve — kizárja a perorvoslatot. Sőt a büntetés végrehajtását illetőleg is akkép rendelkezik, hogy amennyiben az itélőlanács a halálra Ítéltet kegyelemre nem ajánlja? a halálbüntetés a halálra való előkészülés végett adott határidő letelte után végrehajtandó. Ez az eljárás tehát gyorsitoltabb a gyorsitottnál. í>öt bizonyos tekintetben szigorúbb a rögtönbiráskodási szabályoknál is, amennyiben épp oly gyors eljárást statuál, mint amaz, épp ugy kizárja a felebbvilelt, de nem kívánja meg a halálos Ítélet meghozatalához a bírák egyhangú határozatát, helyt ad tehát / annak a lehetőségnek is, hogy a birói tanács majoritással hozzon halálos ítéletet. A B. P. szabályaitól való eltérést ezek szerint a legellentétesebb politikai irányok képviselői is szükségesnek tartották. De aligha is lesz higgadt gondolkozású egyén az országban,, ki kivánatosnak tartaná, hogy a kommunisták ügyei a B. P. rendes szabályai szerint tárgyaltassanak. Azért mertem megkockáztatni azt az állítást, hogy ma a communis opinio azonosítja magát á Gy. B. P. kibocsátásának szükségességével.'Ma már azt hiszem minden kétségen felül áll, hogy vannak esetek, amikor a B. P. rendes szabályai nem felelnek meg a célnak. Ez a tapasztalat arra vezet, miszerint nem kell megelé^ gedni azzal, hogy a szabályzat kibocsátásárá vonatkozó felhatalmazás iktattassák törvénybe, de maga a szabályzat. És pedig annál inkább, mert az 1912. évi LXIII. t.-c. csupán háború esetére intézkedik, a közelmúlt eseményei pedig azt 3*