Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1943 (11. évfolyam, 40-41. szám)

1943 / 40-41. szám

•2* mény feltámasztásával a női diakonissza egyleteket. E példa nyomán másutt is létesülnek hasoncélú egyletek és intézmények s ez a mozgalom teremti meg a ma is fennálló „Reinisch-Westfalische Gefángnissgesellschaft" nevű szövetséget, mely első mintája az európai patronázs szövetségeknek. Másik nagy apostola a német patronázs ügynek Joh. Hein. Wichern (1808—1881.), aki Hamburgban alapítja meg 1831ben az első, mai értelemben vett gyermekmenhelyet, melyet lassanként egész gyermekfaluvá fejlesztett a rossz családi környezetben lévő gyermekeknek onnan kiragadására és erkölcsös milienbe helyezésére. Megalakítja Wichern ;i „látogató egyleteket" is, (Besnchsverein), melynek tagjai a szegények kunyhóit, a nyomor és a bün tanyáit keresik fel. Kidolgozza a gyermekmentés egész programmját és megalakítja a „Gondozó Bruderschaff'-ot és a Bruderképző Intézetet. Ugyancsak nagy buzgalommal karolja fel a XIX. század derekán a patronázs ügyet Franciaország (Union des sociélés de patronage). Hollandiában 0. G. Heldring alapítja meg 1848ban az elbukott nők megmentésére szolgáló asylumot és a rossz útra tért leányok mentő intézetét (Bethel), 1863-ban leány gyermekmenhelyet. Belgiumban pedig az 1850. évi törvény rendeli el a gyermekmenhelyek és rabsegélyező egyletek felállítását. Olaszországban Giovanni Don Bosco (1813—1888.), turini katolikus lelkész lett, a XIX. század közepén, legnagyobb apostola az elhagyatott gyermekek megmentésének. A szalézi férfi Congregatio és Mária-leányok Congregatio--jának alapításával és az utcai gyerekekből szervezett Oratóriumával nagyszerű példát és mintát nyújtott a gyermekmentés munkájának. Németországban ugyanekkor Friedrich Bodelschwíng (1831—1910.) alapít előbb az epileptikus gyermekek számára Bilefeldben, későbbvegy kis községgé fejlesztett menhelyet, majd 1882-ben az egészséges munkanélküliek „Átmeneti otthonát" Wilhelmsdorfban (Arbeiterkolonie), végül a nagy népszerűségre emelkedett „munkás-szállókat" s ezek szaporítására „munkásszálló" egyesületeket. Angliában az ír származású J. T. Barnardo, orvos (1845— 1905.) indítja meg már orvosnövendék korában a csavargó utcagyerekek megmentésére szolgáló menhelyeket, melyekben Tialáláig 60 ezer „senki gyermek"-ét mentett meg az elzülléstől. Majd megalapítja a „leányotthonok" faluját, ahol 64 házban, ugyanannyi anya vezetése mellett, 1300 bizonytalan sorsú leány felneveléséről gondoskodott. (L.: Jedlicska Pál: Don Bosco János. 1904; B. Pap István: A belmisszió hősei 1912.) Ezeknek a nagyszerű kezdeményezéseknek ellenére még mindig egy félévszázadnak kell eltelnie, míg a patronázsgon-