Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1943 (11. évfolyam, 40-41. szám)

1943 / 40-41. szám

XI. évfolyam 1943 jan.—ápr. 1—2. (XL—XLI.) szám. MAGYAR JOGÁSZEGYLETI ÉRTEKEZÉSEK ÉS EGYÉB TANULMÁNYOK NEGYEDEVENKÉNT MEGJELENŐ FOLYÓIRAT MEGJELENIK JANUÁR, ÁPRILIS, JÚNIUS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL ÉS OKTÓBER HÓNAPOKBAN BUDAPEST, IV., ÉGYETEM-U. ?. TEL.: 387—086. A MAGYAR JOGÁSZEGYLET TAGJAI TAGSÁGI ILLETMÉNYKÉNT KAPJAK ELŐFIZETÉSI ÁR EGY ÉVRE 10 PENGŐ - EGYES SZÁM ÁRA 4 PENGŰ Szerkeszti; DR. JENCS ÁRPÁD egyetemi m. tanár. — Kiadja a MAGYAR JOGÁSZEGYLET JUHÁSZ ANDOR. Irta és a Magyar Jogászegylet 1942. évi december hó 16-i közgyűlésén elmondotta: Dr. Vladár Gábor m. kir. titkos tanácsos, kir. kúriai tanácselnök. Nem ismerem azt az érzést, amely a szoborfaragó művészt eltölti, amikor vésőjét a márványnak feszíti, hogy kivésse abból azt, amit képzeletének megfelelően megörökíteni kíván. Azt hiszem azonban, hogy valami olyanféle érzése lehet, mint amilyen engem tölt el most, amiokr Juhász Andor emlékezetének kell a Magyar Jogászegylet átriumában áldozati tüzet gyújtanom. A művésznek is, nekem is az időnek az érzéseket eltompító, az emlékezetet el­homályosító erejével kell megküzdenünk, az idők végtelenségé­hez viszonyítva, hacsak egy pillanatra is, fel kell tartóztatnunk a közöny és a feledés szüntelen kőgörgetegét. Neki a márvány, nekem a szó ridegségét kell legyőznöm. Ugy volna jó, hogyha amikor kedves emléket kell megörökíteni, a szobrász más már­ványt faraghatna, mint amiből a hideg paloták falait építik, én pedig más szótárt nyithatnék ki, mint amiből a mindennapi beszé­det beszéljük, nem azért, hogy abból valami cifra, pátosztól dagadó szavakat szedjek ki, ilyenek Juhász Andor nemes egy­szerűségű és erőteljes egyéniségéhez nem is volnának méltóak, hanem színeseket, hogy az ő színdús egyéniségének minden ár­nyalatát ragyogtathassák és dallamosakat, hogy a reá való emlé­kezéssel megpendített érzések minden húrjának rezgését hűen visszaadják. Mindnyájan ismertük, láttuk, hallottuk, tiszteltük, szerettük őt, a kir. törvényszéken, a kir. ítélőtáblán, a kir. Kúrián, a tör­vényhozás termeiben, itt, ebben a teremben, a Jogászegylet ülé­sein, az egyházi gyülekezetekben, a társaságban, a baráti és a családi körben egyaránt. Sokfelé és sokféle volt, de akárhány­felé és akármiféleképen. mindig a maga teljességében és ugyan-

Next

/
Oldalképek
Tartalom