Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1941 (9. évfolyam, 33-35. szám)

1941 / 33. szám - Vargha Ferenc emlékezete. [Előadás a Magyar Jogászegyletnek 1940. évi december hó 14. napján tartott ünnepi ülésén]

13 szempontját követte. Vargha a maga kérlelhetetlen igazmondása val az 1915-i felszólalásában bátran kifejezte, hogy az a jogász, aki csak a betűjét látja a törvénynek, az a betű miatt nem látja meg a törvényt. Vérszegény okoskodó — az, aki nem tud kibontakozni a paragrafusok szük szférájából. Nem akarom és nem lenne helyénvaló ez emlékbeszéd keretében Varghának idevágó fejtegetéseit behatóbban bemutatni. Csupán annyit emelek ki, hogy megdönthetetlen igazság az, amit Vargha ebben a remek essay-jében hirdet, hogy az elévülés kérdésében nem az abstrakt cselekményt, nem a törvény által nagy általánosságban leírt elvont tényálladékot, hanem a vádbeli cselekmény elkövetőjének konkrét cselekményét a maga individualitásában kell figyelembe venni, vagyis az elévülési időtartam kérdésében az individualizált cselekményt, magát az életet kell tekinteni. A tanulmány, mint említettem, egy vitás elvi kérdés miként megoldásához való hozzászólás volt, t. i., ha egy bűntett miatt emelt vád esetében a bíró a vádlott mellett fennforogni látszó rendkívüli enyhítő körülmények folytán vétségi büntetést lát kiszabandónak, ilyen esetben is a büntetti vagy a vétségre előírt rövidebb elévülési idő veendő-e alapul. A Vargha megoldása — éppúgy, mint a Csemegié — a méltányosabb és a correctionalisatio rendszeréből folyó magyarázatot fogadta el s ezzel jobban megfelelt a Btk. által elfogadott elévülés intézményének, melynek alapeszméje éppen a méltányosság és az emberiesség. Talán lesz még idő, amikor a Kúria ismét a Vargha helyes magyarázatát fogja magáévá tenni vagy pedig a törvényhozás fogja az alkotandó új Btk-ben a 94. sz. döntvényt, mint betűmagyarázatot félretenni. Ugyancsak kúriai tanácselnöksége idejéből való A büntetés kiszabásának irányeszméi c. (Budapest, 1913.) anyagi jogi tanulmánya. Valódi axiómái a büntetőjognak azok a megállapításai, melyekkel ezt a szép tanulmányt bevezeti. Az egész büntető igazságszolgáltatásnak legnehezebb, de egyben legfontosabb problémája az igazságos büntetés megállapítása. Az egész büntető eljárás célja ebben csúcsosodik ki. A helyes minősítés is, ami a büntetőjogi dogmatika Ínyenc kérdése, csak arra való, hogy a helyes büntetési keretet megtaláljuk. A törvény csak elvont eszményi igazságot fejez ki a büntetési tétellel, a bíró ellenben a büntetés kiszabásánál az életből vett körülményeket mérlegelve, az egyéni, a konkrét igazságot határozza meg. Sajnos, a büntetőjogi igazság sohasem lesz egyenlő az exakt tudományok igazságával, mert ezek az élettelen világgal foglalkoznak, a jog pedig az emberi élet igazságait kutatja, amelynek szövevényes, folyton változó jelenségeit s azok összes törvé-