Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1941 (9. évfolyam, 33-35. szám)

1941 / 33. szám - Vargha Ferenc emlékezete. [Előadás a Magyar Jogászegyletnek 1940. évi december hó 14. napján tartott ünnepi ülésén]

14 nyeit sohasem ismerhetjük meg. Viszont éppen ez a nehézség sarkal bennünket arra, hogy minél nagyobb energiát fejtsünk ki ennek a megállapítására s a meddő speculatio helyett az empirikus módszerrel dolgozzunk. Az életet szem előtt tartó igazságszolgáltatásnak a társadalmi hasznosságban kell kicsúcsosodnia, amíg ezt a felsőbbrendű célt nem tudjuk szolgálni, addig az igazságszolgáltatás az ősember által kitaposott hamis nyomon jár. A kizárólag megtorló büntetés lényegében mindig bosszú marad, csakhogy a fejlődés már állami bosszúvá alakította át. A mai kultúrfokon tehát a büntetés nem merő megtorlás, helyet követel benne a célszerűség gondolata is. Ezek miatt az éles kijelentések miatt Varghát a konzervatív gondolkozásúak hibáztatták. Ugy tüntették fel, mintha ő rideg utilitarista lett volna. Aki azonban gondosan tanulmányozza az ő dolgozatait, az igazat fog adni nekem abban, hogy ő nem volt egyoldalú utilista, csak a túlzásba vitt régi megtorlási elmélet, a „szemet-szemért" vak igazsága ellen akart erélyesen tiltakozni. Ezt tényleg sokszor megtette. Fejtegetéseinek tenorja azonban mindig csak az, hogy a büntetőjog a való életet szolgálja, nem szabad ezért szobatudós módra, meddő spekulatív módszerrel művelni s különösen arra igyekezett ránevelni a bíróságokat, mint az igazságszolgáltatás gyakorlati tényezőit, hogy ítélkezésükben tartsák mindig szemük előtt a közérdeket, a társadalom közös érdekeit, a közhasznosságot, a valódi salus reipublicae-t. Vargha csak kategórikusabban s talán élesebb szavakkal fejezte ki azt, amit a Csemegi által a Btk. alapelvei gyanánt hirdetett összetett elmélet tanít: az emberi igazság és a társadalom biztonságának elveit. Ebből kiindulva kegyetlen sújtó kritikával kíséri végig az anyagi büntetőjogi szabályokat. A büntetési tételek meghatározásánál, az ú. n. törvényi individualisationál, a Btk-et nem a rendszeresség, hanem az ötletszerűség jellemzi. A mellékbüntetéseket minden elv nélkül hol odaírja a Btk. egyes tényálladékokhoz, hol ok nélkül elhagyja. Éppen olyan logikátlan és rendszertelen a Btk. a lélektani és erkölcstani tekintetek méltatásánál, így a praemeditatio, az erős felindulás és a motívumok értékelésénél. Ennek illusztrálása végett végigvezeti a kritikai kést a Btk. különös részének egész területén. Kimutatja, hogy a Btk. eme hiánya eredményezte, hogy a bírói gyakorlat a legkülönbözőbben értékeli az egyes súlyosító és enyhítő körülményeket. Varghának ez a szemléje ma is rendkívül tanulságos, bíróságaink ma is tantételek gyanánt tekinthetik az ő találó és mindig igazságos értékeléseit. így csattanó példákon mutatja be, mennyiben lehet és kell a vádlott nagy családját, az agg kort, a beisme-