Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1938 (6. évfolyam, 21-24. szám)

1938 / Rendkívüli szám

61 ebben a rétegben helyezkedik el és pedig úgy, hogy a szabad költözés joga őt sem illeti meg.13 ad 3. Azzal a most vázolt helyzettel, hogy a szabadok mást szolgáló rétege sem élvezte a mai értelemben vett szabadságot, hanem a király, egyházi fejedelem, vagy világi nagyúr népéhez tartozott, együtt járt az is, hogy az úrnak viszont természetszerű kötelessége volt a maga népéről gondoskodni. Hogy pedig ez a gondoskodás komoly realitás volt, kitűnik abból, hogy nagy számmal tudunk eseteket, amikor a birtokkal is rendelkező szabad ember ,.sua spontanea voluntate" lép másnak a szolgálatába. Ha nem is magának Szent Istvánnak a korában, de az ő társadalmi szervezetének a fennállása idején az egyházi birtokoknak a megszaporodása nem annak tudható be, mintha az adományozók valami vak buzgóságtól indíttatva a saját véreiket, leszármazóikat megfosztották volna a birtokuk jelentős részétől. Ellenkezőleg, a törzsszervezet felbomlása után az egyes, az individuális tulajdonává vált birtok megművelésére, megtartására sokszor nem mert vállalkozni. Épen az övéiért való aggodalom indította tehát arra, hogy a birtoka átengedésével az egyház, vagy valamely világi nagyúr szolgálatába álljon, aki rendelkezett a birtok más hatalmasok elleni megvédéséhez szükséges szervezett erővel és hasznosításához szükséges eszközökkel. A rendes várral vagy várakkal rendelkező egyházi vagy világi úr biztosabban megvédte szolgájának birtokait, családját és személyéi, mint a távol levő király, a maga közszabadjáét. Mihelyt valaki a szolgálatát urának lekötötte, ettől a pillanattól kezdve az úrnak kellett gondoskodnia jólétéről, eltartásáról.14 Az intelmek a főemberek megbecsülésének negyedik parancsolatát így indokolják: ,,mert ők oltalmazzák az országot, a gyöngéket ők védelmezik meg". Az elesettekről való gondoskodás tehát ennek a kornak nem is volt külön szabályozást, rendezést igénylő problémája, hanem a főemberek jogállásának immanens kötelezettségi oldala, amelynek teljesítésében maga a szent király járt elől. ad 4. Hogy vájjon élt-e a krisztusi parancsnak megfelelő felebaráti szeretet a Szent István korának minden nagyurában, merészség lenne affirmative eldönteni; de hogy a szent király 13 „Ha valaki vendéget íogad magához jóakarattal és annak tisztességes tartásról gondot visel, valameddig feltett szándéka szerint látja, ne hasyja el a vendég az ő gazdáját, se lakó szállást ne keressen másnál*" (Szent István II. 22.). 14 Szekfü: i. m. 33. 1.