Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1935 (3. évfolyam, 9-12. szám)

1935 / 10. szám - Javíthatunk-e büntetőbírósági eljárásunkon? [Előadás a Magyar Jogászegylet büntetőjogi szakosztályának 1935. február 16-án tartott ülésén]

259 ismertetett esetben. Végül, hogy egy legutóbb a napilapokban is tárgyalt esetre emlékeztessek, legyen szabad felhívni a figyelmet arra a zsarolási bünpörre, amely abból keletkezett, hogy a házmester 20 f liftpénzt követelt, míg a látogató csak 10 f-t akart adni. Erre a házfelügyelő visszavitte az utasát a földszintre. Ne felejtsük el, hogy ezzel az üggyel foglalkozott az iktató, irattári és leíró személyzettől eltekintve, legalább 3 rendőrségi tisztviselő, egy ügyész, a vádtanács, a főtárgyalás elnöke, 3 ítélőbíró, és egy tárgyalási jegyző — már elsöfokon. Mindez 10 f körül forgó véleményeltérés miatt. Szabad-e így gazdálkodni az állani vagyonából fizetett munkaerővel? Ez a kérdés megszívlelendő volna. El is tekintve attól, hogy a vádhatóság tekintélyét nem fogja emelni az arasznyi kolbászok miatt ismételten kihallgatásra idézett tanuk előtt a vádemelésben kifejteit eme nagy ügybuzgóság, azonban meg kell állapítanunk azt is, hogy a legalitás elvének következetes keresztülvitele itt oly munkaterhét ró a hatóságokra, amely az elérhető eredménnyel arányba nem juthat és gátolja azt, hogy a hatóságok munkaerejüket kizárólag a komoly, jelentős bűnügyek intézésére fordítsák. Nem szabad lebecsülnünk az ily jelentéktelen vádak és az ezzel előidézett felmentések számát sem. Pontos számadatokat ugyan csak a francia igazságügyi statisztika közöl, amelyből megállapíthatjuk, hogy az ügyészségek az összes beérkezett feljelentések 5%-óban, vagyis 30.500 esetben szüntetik meg az eljárást a bűncslekmény jelentéktelensége okából. A megszüntetés egyaránt kiterjed bűntettekre és vétségekre. Hozzávetőleges adatok alapján következtethetünk továbbá arra, hogy a megszüntetés hasonló arányban történik e jogcímen Ausztriában és Németországban is. Nyilvánvaló tehát, hogy vádhatóságainknak ily hatáskörrel való felruházása, amire már az 1921:XXIX. tc. 6. §-ában az első kísérlet megtörtént, a bűnvádi eljárást lényegesen mentesítené oly haszontalan munkatehertől, amelynek elvégzését sem köz- sem jogos magánérdek nem inkoloja.3 Itt felvethető javaslatommal szemben az, hogy a Te. 125. §-a már megvalósította a most felhozott gondolatot. Igaz, hogy ez a rendelkezés is a terementesítést célzó rendelkezések fejezetében nyert elhelyezést, azonban a várt tehermentesítő hatása ugyancsak csekélynek bizonyult. A rendelkezésnek értelem szerint való magyarázatával mondta ki nemrég a budapesti kir. ítélőtábla azt, hogy a 125. §. alkalmazásáról bűnösség nélkül nem lehet szó. Vagyis a bizonyítékok mérlegelése alapján előbb meg kell állapítani a tényállást és csak ezután lehet dönteni arról, hogy e §. 3 L. erről a kérdésről a legújabb német irodalomban G. Dahm: Legalitát u. Opportiinitát. Z. St. XLV! 401.