Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1935 (3. évfolyam, 9-12. szám)

1935 / 10. szám - Javíthatunk-e büntetőbírósági eljárásunkon? [Előadás a Magyar Jogászegylet büntetőjogi szakosztályának 1935. február 16-án tartott ülésén]

260 feltételei fennforognak. (Bt. D. XXVII. 129.) Ez az álláspont még azt is kizárja, hogy a kir. ügyészség a jelentéktelen esetekben a tényállás vázlatos megállapítása után az ítélőbíróság elé azt a/ indítványt küldje, hogy az az eljárást rövid úton szüntesse meg. A bűnösség csupán főtárgyaláson tehető megfontolás tárgyává, a bíróságnak tehát le kell tárgyalnia az ügyet és a tehermentesítés csurfTm abban merülhet ki, hogy a főtárgyalás adatai alapján íté let helyett végzést hoz. Ez az intézkedés tehát távolról sem pótolhatja a vádhatóságoknak a külföldi törvények által biztosított selejtező hatáskört. Emlékezünk még arra, hogy a vádtanácsi hatáskörnek a Te. által történt korlátozása mennyi ellenkezéssel találkozott. A törvény előkészítése alkalmával tartott előadásomban, valamint abban az időben közzétett kommentár kötetemben is alkalmam volt rámutatni arra, hogy a vádtanácsi eljárásnak jelentőségét általában jelentékenyen túlozzák. Jóllehet, amint bevezető szavaimban említem, az Ügyvédi Kamara által képviselt jogászi közvélemény még mindig visszakívánja a vádaláhelyezési eljárásnak a Bp. szerint való szabályozását, nem tartom indokoltnak, hogy korábbi álláspontomtól eltérjek, sőt a vádirat ellen beadható kifogáshoz való jogot az igazságszolgáltatás megbízhatóságának ve szélyeztetése nélkül teljesen nélkülözhetőnek tartom. Nem érvként, hanem csupán azoknak megnyugtatására, akik a tökéletességet az angol igazságszolgáltatásban látják, említem itt fel, hogy a vádtanácsi hatáskörnek megfelelő tevékenységre rendelt Grand Juryt az 1933. évi ,,Administration of justice act", mint idejét mult intézményt eltörölte. Indokolásul azonban legyen szabad néhány számadatot felsorolni. 1932. évben, tehát a Te. zavartalan alkalmazása idején, vagyis akkor, amidőn kifogással már csak a legbonyolultabb bűncselekmények címén emelt váddal szemben lehetett élni, összesen 1521 kifogást nyújtottak be. E kifogások alapján a vádtanács összesen 102 esetben szüntette meg az eljárást, ami 6%-os eredményt jelent. A vádtanácsi szaknak ez az elenyésző jelentősége azonban nem a magyar igazságszolgáltatás különlegessége és így nem állítható az sem, hogy az eredménytelenség a kifogások elbírálásánál mutatkozó helytelen gyakorlat folyománya lenne. Ausztriában a vádiratok 8%-ával szemben éltek a terheltek kifogással. A bíróság 1598 ügyben utasította el a kifogást, míg 68 esetben szüntette meg az eljárást. Az eredményes kifogások aránya tehát alig több. mint 4%. Nem kívánjuk elhallgatni, hogy a francia vádtanácsok által hozott megszüntető határozatok kedvezőbb arányt tüntetnek fel, ami azon ban e bíróság eltérő hatáskörében leli magyarázatát. Nem látok okot azért, amely eltérítsen attól a meggyőződésemtől, hogy a vádaláhelyezési szaknak kiküszöbölése a büntetőigazságszolgál