Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1935 (3. évfolyam, 9-12. szám)

1935 / 9. szám - A nyugdíjvalorizáció hatásai. [Előadás a Magyar Jogászegylet hiteljogi szakosztályának 1934. évi december hó 1. napján tartott ülésén]

25 gel vagy nyugdíjszabályzattal megállapítottak, arányszám alapján csökkenteni lehetne. íme ezek a határok, amelyeken túl a T. szerinti valorizációnak nincs helye. Az arányszám szerinti átértékelés tehát a T. betűje szerint is csak ezek között a korlátok között foglalhat helyt. Ámde még ebben a keretben is megfontolás tárgyává kell tenni, hogy fenn lehet-e továbbra is tartani a T. 3. és 4. §-ainak arányszámos átértékelési szabályait, mennyiben térhet el azoktól a bíróság a T. keretein belül és mennyiben volna szükség törvényhozási módosításra? A magánjogi tartozásoknak általános átértékelését szabályozó 1928:XII. tc. a nyugdíjtörvénnyel egységes javaslatban látott napvilágot és a nyugdíjvalorizációs törvény amannak a testéből van kihasítva. Az 1928:XII. tc. az átértékelési perekre időbeli korlátokat szabott és az aránylag rövid határidő elmulasztásához az igény elvesztésének következményét fűzte. Ez a törvény nem terjed ugyan ki az 1926:XVI. tc. által szabályozott jogviszonyokra, de a javaslat eredeti egységességénél fogva nem lehet elképzelni, hogy a törvényhozó a nyugdíjvalorizációt örökéletüvé kívánta volna tenni. Mégis a törvény szövegéből az látszik, mintha ez lett volna a szándék. Ennek a törvénynek a megalkotásánál bizonyos optikai csalódás forgott fenn. A törvény meghozatala idejében fennforgó gazdasági helyzetből indultak ki és azt állandónak tekintették. A gazdasági viszonyok változásának lehetőségével csak abban a vonatkozásban számoltak, hogy öt év multával módot és alkalmat adtak az arányszámoknak a Kúria különbírósága előtt való revíziójára. De úgy látszik, a 4. §. megalkotásánál az volt a feltevés, hogy minden igényjogosult a háború kitörése előtt lépett a nyugdíjra jogosító szolgálatába. Ezért vissza kellett vetíteni a nyugdíjazás idejében élvezett illetményeit az 1914. évi állapotra. Arról azonban nem gondoskodott a törvény, mi történik azzal az igényjogosulttal, aki 1914. évi július hó 1. napja után lépett szolgálatba, és aki már kezdettől fogva romló koronában kapta fizetését. Ha ennek az alkalmazottnak a nyugdíjjárandóságát arányszám segítségével akarjuk átértékelni, két út áll előttünk. Az egyik út az, hogy az átértékelendő koronaösszeg megállapításában visszamegyünk arra a hipotétikus fizetésre, amelyet az azonos szolgálati idővel, hasonló állással és munkakörrel rendelkező, ú. n. pendant tisztviselő 1914-ben kapott. Ha sikerül ilyen pendant tisztviselőt találunk, akkor az a különös helyzet áll elő, hogy a nyugdíjjogosult olyan illetmény alapján kap nyugdíjat, aminőt ő sohasem húzott, s így az egész visszavetítés fiktív, tehát ingadozó alapon nyugszik. Ha azonban nem tudunk