Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1935 (3. évfolyam, 9-12. szám)

1935 / 10. szám - Javíthatunk-e büntetőbírósági eljárásunkon? [Előadás a Magyar Jogászegylet büntetőjogi szakosztályának 1935. február 16-án tartott ülésén]

257 bíró elé került bűntett esetben felmentés volt 8000. ami nem egészen 11%. A dolgok természete hozza magával, hogy ;t hatóság által észlelt bűnözés az ú. n. delinquenza apparente és a bírói ítélettel megállapított kriminalitás a delinquenza Legale között eltérésnek kell mutatkoznia az előbbi terhére. Különösen a kisebb súlyú bűncselekményeket illetően — helyesen állapítja meg Seuffert— a hatóságok észlelése és ezzel kapcsolatban a vádemelések száma is nagyban függ az egyes néposztályok mindenkori „krimiheile Reizbarkeit und Nervositát"-nek nevezhető tulajdonságától. Vi szont azt sem tagadhatjuk, hogy a nagy moralstatisztikus, Mayr is komoly igazságot állapít meg, amikor azt írja. hogy ,,in irgend einer Korrelation der Verfehlungen muss die Verfolgüng und Judikatur in Strafsachen slehen, wenn sie nicht eine blosse Farce oder Zufallsprodukt sein sollen". Nem kívánom ezért elhallgatni én sem, hogy a törvényszéki hatáskörben a felmentéseknek 21%-os arányszáma az többi államok által kimutatott arányhoz viszonyítva sem mutatkozik kedvezőnek. El kell itt képzelnünk azt a rengeteg hiábavaló munkál, amit a rendőri hatóságtól egészen a legfelsőbb bíróságunkig el végeznek azáltal, hogy az ügynek több, mint egyötöd része felmentéssel végződik és nem szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy a gyakori felmentések nem előnyösek az állam büntetőjogi igényének érvényesítésére hivatott vádhatóságok tekintélyének öregbítésére sem. Ha már most ennek a jelenségnek okát keressük, a felületes szemlélő bizonyára arra a megállapításra jutna, hogy vagy a vádhatóságok emelnek sokszor kellően meg nem alapozott vádat, vagy pedig a bíróságok nem vizsgálják eléggé behatóan az eléjük kerülő ügyeket és azoknak ténybeli vngy jogi sajátosságait kellően nem értékelve, hajlanak a felmentések felé. Szakszerű vizsgálat azonban arról győz meg bennünket, hogy a felmentések oka az egyik jelenségben sem található. A vádeme lések és a marasztaló ítéletek között nálunk jelentkező jelentékeny számarányt meggyőződésem szerint annak kell legnagyobb részben betudni, hogy a bűncselekmény elkövetésétől annak bírói elintézéséig oly hosszú idő telik el, mely a helyes tényállás re konstruálását gyakran lehetetlenné teszi. ' Huzamos idő után a bizonyítékok rohamosan porladnak el. Mint a kórboncnok kése alatt a heteken át rothadó hulla, úgy esik szét az ily ügy az ítélőbíró kezében. A tanuk elszélednek, a sértett kiengesztelődött, a szakvélemények megfakulnak. A bírónak pedig nem áll módjában a csonka tényállásra marasztaló ítéletet alapítani. Egy másik — szerintem — fontos ok az, hogy a peres eljá-