Magyar Jogászegyleti értekezések új folyam, 3. kötet (20-26. füzet) (Budapest, 1911)

1911 / 20. szám - A bíró. [Előadás] a Magyar Jogászegylet 1911. április hó 30. napján Aradon tartott teljes-ülésén

6 gályossága azzal az egyszerű kijelentessél: nem vagyok meggyőződve. Ha tényleg kétség forogna fenn abban az irányban, hogy az Ítélet tartalma nemcsak logikai, hanem egyúttal psychologiai folyamat eredménye : e kétséget teljesen eloszlatja az a tapasztalatszerű visszahatás, melyet a cselekmény törvényszerű következménye a birói meggyőződés alakulására gyakorol. Az ember nem gondolkodhatik anélkül, hogy ne érezzen egyúttal. Csak az értelem lát ugyan, de az érzelem világit neki az észlelés munkájánál és vakító fényt szórva a tényállás egyes részleteire, a többieket mesterséges homályba borítja. Másfelől gondolkodásunk eredményének megegyezése a világ folyásával a megnyugvás, a belső megelégedés érzetét váltja ki bennünk. Ha egymásba hajlik minden szál; ha szorosan összeillenek a logikai kapcsok; ha egymást kiegészítik a bizonyítékok; ha a bünjelenségek mind egyfelé mutatnak és ha a próba és ellenpróba alatt meg nem inog a múltból a jelenbe vezető hid szerkezete: akkor lassankint kialakul az a lelki kényszerhelyzet, mely lehetetlenné teszi nekünk a meggyőződésünkkel ellenkező elhatározást vagy cselekvést, akár már most közvetlen érzéki észlelés, akár pedig egy sikerült bizonyítás utján jutottunk el ahhoz a döntő igen vagy nemhez. Ez a Luther Márton-féle: «itt állok, Isten engem segéljen, nem tudok másként» diktálja minden igaz bírónak azt a sentenciát, melyet szóval kihirdet. Csakhogy ez a máskép nem tudás érzete annál könynyebben és annál hamarább létesül, mennél szivesebben megnyugszik a bíró ítéletének gyakorlati következményeiben és annál több bizonyosságot kiván, mennél inkább idegenkedik igazmondásának hatásától. A cselekmény súlyával egyenes arányban nő a tagadó tettes kilátása a teljes menekülésre. Végül egy helyre nem hozható baj — amilyen a halálbüntetés — tudata az ingadozás, a bizonytalanság kínos érzetét kelti fel. A gondolkodás megakad a bizonyosság és kétely, az igen és nem közötti posványos területen és nem érezvén sziklaszilárd talaját a lába alatt, menedékhelyet keres a «non liquet» szükséglakásán. Sem a természettudós, ki csak az okozati összefüggést keresi a külvilág jelenségei